Saját zárótüzük zúdult a szövetségesekre

Vágólapra másolva!
Harminchét amerikai katona megsérült, és három csapatszállító jármű megsemmisült, amikor feltehetően saját tüzérségük zúdított rájuk zárótüzet Násziríjánál. Valószínűleg találatokat kapott a tengerészgyalogosok térségbeli parancsnoksága is. Eközben a brti védelmi minisztérium elismerte, hogy valószínűleg a vasárnap eltűnt brit katonák holttesteit mutatta be az al-Dzsazíra szerdán.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Amerikai katonák egymásra lőttek a dél-iraki Násziríja térségében, sokan megsebesültek - jelentette egy velük tartó francia újságíró csütörtökön. Az AFP tudósítója valószínűnek tartja, hogy tüzérségi tűz alá került a tengerészgyalogosok térségbeli parancsnoksága is. Harminchét amerikai katona megsebesült, három közülük válságos állapotban van - jelentette amerikai tisztekre hivatkozva.

A francia újságíró hat szétroncsolt katonai járművet látott az amerikai csapatok között lezajlott tűzpárbaj után, köztük három csapatszállító járművet. Az amerikai csapatok közti tűzpárbaj minden bizonnyal tévedésből történt. Bizonyosat azonban nem lehet tudni, mert erre nincs utalás az első jelentésben.

Irak-oldal/irak/index.htmlTérkép a hadműveletekrőljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)Térkép a stratégiai pontokróljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep_telepulesek/terkep.html', 500, 620)Friss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.html

A brit védelmi minisztérium eközben elismerte, hogy valószínűleg két brit katona holtteste volt látható azon a videofelvételen, amelyet az al-Dzsazíra hírtelevízió sugárzott szerdán. Al Lockwood ezredes, a Perzsa-öböl térségében tartózkodó brit erők szóvivője közleményben jelezte, valószínűleg az Irak déli részén vasárnap eltűnt két brit katonáról van szó. Még el kell végeznünk a hivatalos azonosítást, de valószínűleg a jelenleg eltűntként nyilvántartott két katonáról van szó - közölte a brit védelmi minisztérium.

Az arab nyelven sugárzó, katari székhelyű hírtelevízió annyit közölt, hogy a Bászra közelében, az-Zubeir mellett lezajlott harcok során készült a felvétel az utóbbi 48 óra során. A felvételen két egymás mellett fekvő, egyenruhás, véres testet, valamint két hadifoglyot lehetett látni. Az al-Dzsazíra azt is közölte, hogy a halottak és a hadifoglyok britek voltak.

Nagy-Britanniát felháborítja és elborzasztja az, hogy az iraki rezsim közeli felvételeket készít halott brit katonákról. "Ez a genfi konvenció nyilvánvaló és szégyenteljes megsértése" - jelentette ki Lockwood, aki egyúttal felszólította az al-Dzsazírát és minden tömegtájékoztatási eszközt, hogy azonnal hagyjon fel az ilyen felvételek sugárzásával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!