Közel háromezer vöröskeresztes harcol Sandyvel

Vágólapra másolva!
Óriási pusztítást végzett a Sandy nevű hurrikán az Amerikai Egyesült Államok keleti partján. Az Amerikai Vöröskereszt mintegy kétezer munkatársa és közel ezer önkéntese vesz részt a rászorulók ellátásában. 230 ezer adag ételt osztottak ki a katasztrófa károsultjai számára.
Vágólapra másolva!

Hatalmas hullámokkal, és 130 kilométer per órás széllel érte el az Egyesült Államok partjait a Sandy hurrikán, amely végigsöpört szinte az egész keleti parton, felbecsülhetetlen károkat hagyott maga után. A térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül. 11 ezren töltötték a hétfő éjszakát az Amerikai Vöröskereszt által üzemeltetett átmeneti szállásokon. A Vöröskereszt október 29. óta 245 befogadóhelyet üzemeltet 16 államban.

Több mint 1700 Vöröskeresztes alkalmazott és közel ezer vöröskeresztes önkéntes vesz részt a rászorulók élelmezésében, elszállásolásában, informálásában és szükség esetén lelki segítségnyújtást is tartanak. Eddig 230 ezer adag ételt osztottak ki az érintettek számára.

Az Amerikai Vöröskereszt ernyőszervezetként koordinálja 15 humanitárius és -segélyszervezet tevékenységét az érintett államokban.

Az Amerikai Vöröskereszt szorosan együttműködik a helyi veszélyhelyzet kezelési hatósága, a FEMA Regionális Koordinációs Központjával és a Nemzeti Katasztrófa válaszadási Központtal, annak érdekében, hogy felmérjék az érintett lakosság legsürgetőbb szükségleteit. Az Amerikai Vöröskereszt vezetősége folyamatos kommunikációt folytat az érintett államok vezetőivel, a leghatékonyabb együttműködés érdekében.

Az Amerikai Vöröskereszt folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt lakosságfelkészítési csatornáin keresztül. A vihar útjába kerülő települések lakosságát felszólítják, hogy tegyék meg a megfelelő biztonsági intézkedéseket, ha eddig még nem került volna rá sor.

(www.voroskereszt.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!