VII. NÓGRÁDIÉK 750 MILLIÓT ADNAK ÁT AZ MSZP PÉNZTÁRNOKÁNAK 1994-BEN<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nógrádi Zsolt:
Azt még el kell mondanom, hogy 1994 elején a választások előtt 750 milliót én számoltam le. Apuék hozták fel az MSZP pénztárnokának, nem tudom, ki volt az. A Mercedesszel hozták fel a Flaisz és az apuék, mit tudom én milyen céllal. A Pintér Sanyi ez ügyben járkált le, hogy ezt az ügyet lefixálja. 1995 elején megkeresték ezt a kiskaput, de először felvették az országos vámparancsnoksággal a kapcsolatot, és halasztott vámfizetési ügyeket javasoltak, mivel sürgősen nem volt HTO, és a HTO-jegy ment 1995 januárjától 1995. Április 31-ig, de nem sikerült annyi üzemanyagot szerezni már, hogy ellássák a megszerzett piacokat. A vámőrségen nem tudom kik először felajánlották a halasztott vámfizetést, hogy egy cégnek 15 napos, és számlázzanak mindent arra a cégre, utána nem lesz kifizetve. Kecskeméten ezt eljátszották egy Arab nevezetű illetővel, a tévé is bemondta, hogy 4 milliárdos tb- és adócsalás merült fel ez ügyben. Ezt a Schober Iván csinálta, aki a Papának, aki most napvilágra került, ennek a rendőrnek volt a fő ügyintézője Kecskeméten. Ők intézték ezt a vámhalasztási ügyet.

Vámhalasztási ügyet csináltak még Koncz József és Balcsi Zoli Solton és Félegyházán. Ennek az illetőnek sok benzinkútja van Félegyháza környékén. Ahogy ez a variáció lecsengett, a vámosok azt javasolták, hogy amikor befizetik a csekkeket, írjanak utána még egy nullát, vagyis kettőt, hármat. Pár alkalom ahhoz pont elég volt, hogy a 100 milliós stikliket végrehajtsák. Ameddig leellenőrizték, hogy beérkezett-e a postáról a pénz, addig a vámosok felszabadították, és el lehetett adni. Mire észbe kaptak, ez pont elég volt, hogy 15-20 szerelvény elmenjen.

A másik variáció a harmadik volt, hogy belenyúltak a vámosok - az is elég sok pénzükbe került - a számítógépbe. Ez is a tévében volt, hogy nem értették, hogy van. Valahogy beírták a szerelvényekre, hogy fizetve van az illeték, a vám meg mit tudom én. Utána derült ki, hogy valaki megpiszkálta, és nincs befizetve semmi. Itt is elment egypár milliárd.

'95 nyarára kapcsolt a hatóság, hogy ez nem mehet tovább. Addigra ez az illető, akinek fizették a 25 milliót, kijárta, hogy a dunastore anyagok és ilyen orsóanyagok, aminek a paraméterei szintén a gázolajjal..., de nem lehet besorolni, mert mindig olyat vámoltottak a Szlovnában, hogy egy paraméter ne legyen megfelelő, és így ipari tüzelőolajjá lehetett minősíteni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!