Újabb terhelő vallomás a Várhegyi-perben<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Mahír Szolnok Kft. egyik korábbi alkalmazottja elismerte, hogy bizonyos számlákért - amelyeket a bíróságon felismert - nem végeztek tényleges munkát. Többek között ennek a tanúnak a meghallgatásával folytatódott Várhegyi Attila államtitkár és kilenc társának büntetőügye a Budakörnyéki Bíróságon. Az alkalmazott - aki jelenleg a cég utódjánál dolgozik - elmondta, hogy el nem végzett munkáról kiállított számlák után vett fel pénzt a kft., az így befolyt összegeket pedig a többi pénzektől külön kezelték.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára - egykori szolnoki polgármester - mintegy 190 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja miatt áll a bíróság előtt. Azzal is vádolják, hogy 1994-es kampányára öt szolnoki vállalkozástól - egy esetben csak ígéret maradt a támogatás - 1,3 millió forintot gyűjtött össze a valóságban el nem végzett munkák után, fiktív számlák alapján a Mahír Szolnok Kft.-n keresztül.

A Mahír Szolnok Kft. akkori ügyvezetője, Simó József - a másodrendű vádlott - már korábban elismerte, hogy Várhegyi utasítására több százezer forintot vett át szolnoki vállalkozóktól. A kifizetett összegekről számlát adott a Mahír Szolnok nevében, noha cége nem végzett tényleges munkát. A vesztegetéssel vádolt cégvezetők és Várhegyi Attila is tagadják a vádakat.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 6.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!