Dunajszky Gábor |
Október 18-án, szerdán, 14 órától Dunajszky Gábor a Társalgó Vendégszobájában várja az olvasók kérdéseit.
Dunajszky Gábor és Oláh István 1998. július 26-án tért haza. Megérkezésük után elmondták, hogy rabtartóik durván bántak velük és szemmel láthatólag arra törekedtek, hogy megtörjék őket. Az emberrablók, hogy alátámasszák követelésük komolyságát, levágták Dunajszki Gábor két ujjpercét. A megcsonkításról készült filmfelvételeket pedig eljuttatták Magyarországra. Az egykori túszok iszonyatos pszichodrámaként jellemezték kilenc hónapos szenvedésüket. Mindenféle mozgást lehetetlenné tettek számukra: állandóan bilincsben voltak és időnként egy olyan szűk pincerekeszbe zárták be őket, ahol sem leülni, sem lefeküdni nem tudtak. Izmaik már sorvadásnak indultak, kezük a bilincstől kisebesedett és felpuffadt. A bizonytalanság nagyon megviselte az idegeiket.
Naponta 30 deka kenyeret kaptak és az étkezésükben annyi volt a változatosság, hogy két hétig csak krumplit, két hétig meg csak főtt tésztát raktak az egyetlen tálba, melyből közösen ettek. Időérzékük teljesen összezavarodott és csak a kintről beszűrődő zajokból következtethettek a napok múlására. Soha egyetlen szót sem szóltak hozzájuk, és így nem is tudták, miért rabolták el őket és rabtartóiknak tulajdonképpen mi a szándékuk velük. Végül szabadulásuk előtt néhány héttel rendesebb körülmények közé kerültek és élelmezésük is javult, míg egyszer teljesen váratlanul kinyílt börtönük ajtaja és visszakapták a szabadságukat.
A hazatérés után Dunajszky Gábor munkaügyi pert indított egykori munkáltatójával szemben, vagyoni és nem vagyoni kártérítést követelt a szolgálattól minden olyan kárért, amely elrablása idején érte őt. A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében elutasította Dunajszky követelését. A felperes ugyanis 1998. augusztus 10-én aláírt egy nyilatkozatot, miszerint semmilyen követelést nem támaszt a szeretetszolgálat ellen. Az egykori túsz akkor 2 millió forint kártérítést is kapott, majd megszűnt a munkaviszonya.
Dunajszky később azt állította: ő és társa azért szabadult ki, mert egymillió dollár váltságdíjat fizettek értük, azt azonban nem árulta el, hogy ki adta a pénzt. Az egykori túsz azt is elmondta, hogy nem Magyarország, hanem egy harmadik ország polgárai közvetítettek ügyükben, ők vitték a pénzt, és hozták haza őket. Arról, hogy ki állta a számlát, azt mondta: kiszabadítóik személyesen kérték meg őket, hogy minderről ne beszéljenek.
Horváth Gábor külügyi szóvivő és Kovács László volt külügyminiszter is tagadta Dunajszky állítását. Szerintük, ha a magyar állam fizetett volna, az felhívás lett volna a túszejtők számára, hogy érdemes magyar állampolgárokat elrabolni.
Egyes feltételezések szerint a túszszabadításnál közreműködött Szemjon Mogiljevics - közismertebb nevén Szeva bácsi - az akkor még Magyarországon élő orosz üzletember. Állítólag kapcsolatai és pénzügyi segítségével sikerült kiszabadítani a két túszt.
Göncz Árpád 1998. augusztus 18-án Dunajszky Gábort és Dr. Oláh Istvánt emberi tartásukért Köztársasági Arany Emlékéremmel tüntette ki.
[*****]
Ajánló: