Megkezdte munkáját a kincstári biztos a Semmelweis Egyetemen <br/>

Vágólapra másolva!
A budapesti Semmelweis Egyetemen (SE) kincstári biztos kezdte meg munkáját, mivel az egyetem 60 napot meghaladó tartozásai 182 millió forintot tesznek ki. A kincstári biztos nem csődbiztos, hanem az intézmény átvilágítása a feladata, amelynek alapján javaslatot tesz a gazdasági gondok megoldására.
Vágólapra másolva!

Sótonyi Péter rektor csütörtökön elmondta, hogy a múlt év január 1-jével egyesülő Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem és Magyar Testnevelési Egyetem egyenként is tartozásokat hurcolt magával. A rektor a Semmelweis Egyetem tartozásai felhalmozódásának okaként jelölte meg azt is, hogy az egyetemi klinikák magas szintű, azaz progresszív gyógyító munkáját az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a tényleges költségeknél alacsonyabb mértékben finanszírozza. A rektor közölte: az egyetemet felügyelő Oktatási Minisztérium és a betegellátás miatt érdekelt egészségügyi is keresi a megoldást a pénzügyi gondjaikra.

Az integrálódott három oktatási intézmény együttes adóssága 2000. január 1-jén 1,2 milliárd forint volt, és ez az év végére 1,7 milliárd forintra emelkedett. A Semmelweis Egyetemen csaknem 8400 hallgatót oktatnak, 39 klinikája pedig több mint 3500 ágyon fogad betegeket, és egy esztendő alatt mintegy 3 millió járóbeteg kap kezelést.

A főigazgató szerint az egyetem eladósodása arra is visszavezethető, hogy a finanszírozási rendszerből hiányzik az amortizáció, tehát az elhasználódott gépek és műszerek karbantartását, pótlását a működési költségekből kell megoldani a klinikákon.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!