Növekvő létszámhiány a rendőrségen<br/>

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztériumból kilenc éven át áramlottak át költségvetési pénzek a feketegazdaságba - véli a tárca vezetése. Emiatt elrendelték munkatársaik albérleti támogatásának szigorítását. Előírták továbbá a kötelező takarékosságot is. A rendőrségen belül ez a korábbinál is komolyabb létszámhiány kialakulását eredményezheti. Jelenleg 3000 fő hiányzik a szervezetből. A pótlékrendszer átalakítása nyomán a béremeléssel nyert többletjövedelem jó része elvész.
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium szerint a tárca 1992 óta a feketegazdaságba fizetett költségvetési pénzeket. Valamennyi olyan dolgozójuk, aki albérleti támogatásban részesült, az adójogszabályok megkerülésével jutott ugyanis a hozzájáruláshoz - vélik. A bérbeadók ugyanis számla - tehát adófizetés - nélkül jutottak így jövedelemhez. Ezért albérleti hozzájárulást csak az a belügyi dolgozó - rendőr, határőr, közalkalmazott ? kaphat januártól, aki számlával igazolja költségeit.

Meglepőnek tűnik ezzel szemben, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) - jóllehet, az adóhatóságot is felügyelő Pénzügyminisztérium alá tartozik - az albérleti hozzájárulás kifizetésének feltételei korántsem ilyen szigorúak. Tanyi Ferenc hadnagy, a VPOP előadója elmondta, náluk az áfás számla helyett elegendő a bérleti szerződés felmutatásával, lakcímbejelentővel, illetve ? lakásbérlés esetén - saját névre szóló közüzemi számlával igazolni a jogosultságot.

A belügyi szállásokon élőket is nehéz helyzetbe hozza a rendelet, őket ugyanis lakás-előtakarékosságra kényszeríti a szaktárca. A BM-szállókon lakó tiszthelyettesek, tisztek ez évtől csak akkor maradhatnak ideiglenes otthonukban, ha előfizetnek egy lakás-előtakarékossági betétre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai közül összesen 914-en laknak a fővárosi BM-szállókon. A jogszabály életbe lépése óta a lakással nem rendelkező, elsősorban vidéki rendőrök közül ? a lap információi szerint - már most csaknem kétszázan jelezték, hogy nem kívánnak tovább a fővárosban szolgálni, áthelyezésüket, illetve leszerelésüket kérik. Hasonló aránnyal számolhatnak a nagyvárosok kapitányságai is.

- Nem indokolt, hogy a belügyi rendelet általános szabályként írja elő a lakás-előtakarékosságot a kedvezményes szállásokon lakó dolgozói számára - jelentette ki Fábián Ágota, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára. Az FRSZ azt elfogadhatónak tartaná, hogy kötelező legyen az előtakarékosság azok számára, akik szolgálati lakásért vagy lakásvásárlási kölcsönért folyamodtak, s annak elbírálásáig - ami átlagosan 2-3 évig is eltarthat - veszik igénybe a kedvezményes árú BM-szállásokat.

Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke elmondta: a BM mostani törekvése illeszkedik az eddig tapasztalt folyamatokhoz. A belügyi óvodák, bölcsődék, könyvtárak megszüntetése, a rendőrség kötelezően előírt sokmilliárdos bevételi kényszere a testületet egyre lehetetlenebb helyzetbe szorítja. Aggasztónak tartja azt is, hogy a rendőrök pótlékrendszerének tervezett módosításával a rendvédelmi állomány elveszítheti a béremeléssel kapott többletjövedelmének nagy részét.

Az FRSZ számítása szerint a pótlékok "rendezésével" a - kiemeltnek ígért - bérfejlesztésnek a tisztek a harmadát, a tiszthelyettesek körülbelül a felét, a nyomozó tiszthelyettesek pedig egészét elveszíthetik.

A rendőrség folyamatosan mintegy 3000 fő körüli hiánnyal küzd, s az elvándorlást tartósan nem sikerült megállítani. Minden olyan kormányzati intézkedés, amely a fegyveres testület tagjait kedvezőtlenül érinti, érezhetően csökkenti a rendőri pálya népszerűségét és fokozza a "leszerelési kedvet".

Dr. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója elmondta, a belügyminiszteri rendelet végrehajtása jelenleg folyik. Az ORFK-nak is van tudomása arról, hogy többen kérték lakóhelyük közelébe való áthelyezésüket, illetve többtucatnyian mondták fel albérleti szerződésüket, mert nem kaptak számlát.

Csalóka kedvezmény

A szabály szerint valamennyi, rendőrségi, belügyi szállón lakó alkalmazottnak legalább havi 5 ezer forintos előtakarékosságba kell fognia. Így a kedvezményes elhelyezés már nem is annyira kedvező. A szállókon ? a Népszava információi szerint - átlagosan havi 15 ezer forintnyi bérleti díjat kérnek. Ha ehhez hozzáadjuk az új kötelezettségként megjelenő havi 5 ezer forintot, az együttes összegből már talán szerényebb albérletet is találhatnak. Ahhoz viszont - ha számlával tudják igazolni a fizetett összeget - 50 százalékos, de legfeljebb 14 ezer forintos támogatást is nyújt a munkáltató.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. február 21.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!