A Balaton átlagvízszintje jelenleg 83 centiméter, de kellő mennyiségű csapadék hiányában nem zárható ki, hogy akár 50 centiméterre csökken a nyár végére - mondta Fejér Vilmos, a Közép-duntántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője.
A normális, azaz a 100-110 centiméternyi vízszint eléréséhez óránként mintegy 120-150 köbméter vízutánpótlásra lenne szükség, ez 200 milliméternyi csapadékot jelent, amire az előrejelzések szerint kevés az esély.
Az év első öt hónapjában az ilyenkor szokásos 300 milliméternyi csapadéknak csak a fele esett, ezért a Balaton vízgyűjtőjéből az óránkénti 70 köbméternyi víz helyett mindössze 0,1 köbméter víz érkezik a tóba.
Az alacsony vízállás nem jelenti azt, hogy romlik a Balaton vízminősége, tavaly például az 59 centiméteres vízállás ellenére öt év átlagában a legjobb vízminőséget mutatták ki. Az mindenesetre bizonyos, hogy őszig nem nyitják meg a Sió zsilipjét - közölte a kirendeltség vezetője.
Tekintettel az alacsony vízszintre, fokozott figyelmet kérnek a vitorlázóktól, nehogy fennakadjanak egy homokpadon. A hajókat nem fenyegeti ez a veszély. A hajóútvonalakat ugyanis rendszeresen kotorják.
(MTI)
Korábban:
( 2001. május 26.)