A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

22 ezer bérlakást építtetne az MSZP

Vágólapra másolva!
Ha az MSZP kormányra kerül, négy év alatt összesen 22 ezer, államilag támogatott bérlakás épülne. A tervek szerint így a pályakezdő fiatalok is sokkal könnyebben juthatnának lakáshoz.
Vágólapra másolva!

Nagy Nóra közölte, hogy azért helyezik a hangsúlyt a bérlakások építésére, mert a lakásvásárláshoz, építkezéshez szükséges banki hitelt csak a tehetősebbek tudnak felvenni, akik a bankok számára hitelképesek. Az MSZP programjával viszont a kevésbé tehetősek, még a pályakezdő fiatalok is lakáshoz juthatnának

Tóth Mihály, a XXI. kerület szocialista polgármestere közölte: a kerületben jövő tavasszal már meg is kezdődhet egy bérlakásépítési program. Ennek keretében 222 lakást épít fel az önkormányzat.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!