Megbokrosodott lovak okoztak halálos balesetet

Vágólapra másolva!
Egy kilométeren keresztül vágtatott két, kocsiba fogott ló Kál utcáin. Miután a hajtó már leesett, a megbokrosodott lovak nekirohantak egy autónak. A személykocsi 23 éves vezetője a balesetben meghalt.
Vágólapra másolva!

A Heves megyei Kál község egyik utcájában kedd este 9 óra után megbokrosodott és vágtatni kezdett két kocsi elé fogott ló. A hajtó nem tudta megfékezni az állatokat, leesett a bakról, és könnyebb sérüléseket szenvedett. A lovak azonban irányítás nélkül tovább vágtattak a falu utcáin, közel egy kilométer hosszan.

A két megvadult állat ámokfutása során nekirontott egy közeledő személyautónak. A jobb oldalon befogott ló az autó tetején átugorva akarta folytatni a vágtát. A bal oldali viszont bal felé akarta venni az útját. Eközben a kocsirúd betörte az autó ablakát, és olyan súlyosan megsebezte az autó vezetőjét, hogy a 23 éves helyi fiatalember a helyszínen életét vesztette.

A járműben két utas ült, egyikük könnyű sérülést szenvedett, a másik sebesülés nélkül úszta meg a balesetet. A két ló közül az egyik szintén megsérült. A nem mindennapi baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közlekedési Alosztálya vizsgálja.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!