Októberre is áthúzódhat az árvízi helyreállítás

Vágólapra másolva!
Hetven-száz épület kivételével szeptember 30-ig befejeződik az árvíz sújtotta beregi térségben az újjáépítés; ezek az ingatlanok is lakhatóak lesznek a következő hónap végéig, csak a teljes befejezésük húzódik át októberre - tájékoztatott a Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság elnöke kedden.
Vágólapra másolva!

Bakondi György elmondta: a tárcaközi bizottság ülésén szó esett arról, hogy a mezőgazdasági kárenyhítések kifizetése augusztus 15-ig lezárul. A pénzt a megyei földművelési hivatal igazolása alapján az APEH fizeti ki.

- Nem fordulhat elő olyan eset, hogy a károsult köztartozása esetén az adóhivatal levonja a kárenyhítés összegét - hangsúlyozta a főigazgató.

A szabolcsi térségben megrongálódott állami utak több mint 70 százalékát már helyreállították. A befejezéssel határidőre készen lesznek. Az önkormányzatok fenntartásában lévő utak renoválásával megvárják szeptember közepét. Megkezdődött 11 megrongálódott egyházi ingatlan és műemlék rendbehozatala is.

A jelenlegi adatok szerint augusztus 6-ig 816 házat bontottak le az árvíz sújtotta térségben. Mintegy félezer új ház építése folyamatban van, helyreállításra vár 1000 épület, 155 ingatlanba pedig már beköltöztek a lakók.

Bakondi közlése szerint 70-100 ház esetében nem lehet tartani a szeptember 30-i határidőt, mivel a helyreállítás közben derült ki, hogy a rongálódás mértéke nagyobb, mint azt az első szemrevételezésnél hitték.

Az építő konzorcium ezen házak esetében a következő hónap végéig azt tudja vállalni, hogy legalább egy helyiséget lakhatóvá tesznek, a teljes felújítás pedig átnyúlik október közepére. Öszszesen 2967 építményt érint a helyreállítás és az újjáépítés.

A bizottság ülésén szóba került a lakatlan ingatlanok ügye is. Ezek egy részéből kihalt a tulajdonos vagy más okból, esetleg későbbi beköltözés céljából állt üresen. A megsemmisült épületek négyzetmétere után a komfort nélküli ingatlanok esetében 15 000, komfortosnál 30 000, míg összkomfortosnál 35 000 forintot fizetnek kártalanításként.

- Szó sincs arról, hogy a lakatlan ingatlanok után nem fizetnénk vagy nem nyújtanánk segítséget - hangsúlyozta a főigazgató.

Korábban:

A vártnál többe kerül az árvízi ujjáépítés

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!