Vágólapra másolva!
Törvényellenesnek ítéli és ezért jogi útra kívánja terelni Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület szocialista delegáltja a testület tegnapi döntését, amely kimondja, hogy a tagok átadhatják egymásnak szavazati jogukat.
Vágólapra másolva!

A döntés a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl akár két testületi tag jelenléte elég lehet ahhoz, hogy bármilyen napirendi pontot elfogadjon a testület, hiszen ehhez egyszerű többség szükséges csupán. A héttagú grémium tegnap két fideszes, egy kisgazda és egy MDF-es - vagyis kizárólag kormánypárti delegáltak támogatásával - szavazta meg Körmendy-Ékes Judit elnök előterjesztését- értesült a Népszava. Az indítványt a MIÉP delegáltja is ellenezte, míg az SZDSZ-es Timár János szabadság miatt távolmaradt az ülésről. Ladvánszky tegnap a tagokkal közölte: nem fogadja el azokat a döntéseket, amelyeket ilyen úton hoz a jövőben az ORTT. Szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy a médiatörvény alapján kétharmados többséggel megszavazott tagok egymás helyett voksoljanak, hiszen - mint mondta - ilyen logikával akár a parlamenti képviselőknek vagy az Alkotmánybíróság tagjainak sem kellene megjelenniük a döntéshozatalnál.

Korábban:

Az RTL-nek rendeznie kell jogsértő tulajdonosi szerkezetét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!