Panaszt tettek az ügyészségen Tarlós miatt

Vágólapra másolva!
Panaszt nyújtott be a Habeas Corpus Munkacsoport a Tarlós István óbudai polgármester elleni nyomozás megtagadásáról szóló ügyészségi döntés ellen. A civil szervezet szerint az ügyészség kellő vizsgálat nélkül döntött a Tarlós-ügyben.
Vágólapra másolva!

A Habeas Corpus július 12-i feljelentése szerint a III. kerületi polgármester önkényesen, pusztán a homoszexualitással kapcsolatos programok betiltásának vágyától vezérelve fenyegethette meg a Pepsi Sziget Fesztivál szervezőit azzal, hogy ha a kifogásolt rendezvényeket megtartják, veszélybe kerül a fesztivál egésze, mi több, a jövő évre vonatkozó szerződések aláírása is. Mindezzel a feljelentés szerint Tarlós István hivatali visszaélést követett el. A II-III. kerületi ügyészség azonban augusztus 28-án bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást.

A főügyészség szóvivője akkor elmondta, hogy a hivatali visszaélés célzatos bűncselekmény, melyet kifejezetten csak a jogtalan előny vagy hátrány okozása érdekében követhetnek el, Tarlós István viszont kinyilvánította, hogy több százezer fiatal érdekében cselekszik, és eközben a gyermekek alkotmányban is rögzített egészséges testi, lelki, erkölcsi fejlődéhez való jogára hivatkozott.

A Habeas Corpus panasza aggasztónak tartja, hogy kellő vizsgálat nélkül, Tarlós István nyilatkozatai, "utólag kreált mentegetőzései alapján" döntött az ügyészség a polgármester büntetőjogi felelősségének kérdésében, és ilyen módon állapította meg a feljelentésben kifogásolt cselekmény társadalomra veszélyességének hiányát.

A polgármester és a Sziget Kft. között július 10-én megkötött, ám két héttel később a II-III. kerületi bíróság által ideiglenes intézkedéssel hatályon kívül helyezett szerződés többek között azt tartalmazza, hogy "a Pepsi Szigeten a fiatalkorúak védelmében, de a másként gondolkodók biztonságának érdekében is, semmi néven rendezett homoszexuális jellegű felvilágosító vagy egyéb címen folytatott műsorok nem lesznek".

A Sziget Kft. már július 13-án nyilvánosan bocsánatot kért a melegszervezetektől, és semmisnek nyilvánította az általa aláírt szerződést.

Korábban:

Nem nyomoznak Tarlós ellen
2001. augusztus 28.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!