A Malévnál 30 százalékkal csökkent a New York-i járatra helyet foglalók száma - tudta meg az [origo] Danks Emesétől, a Malév szóvivőjétől. Ez a csökkenés - hasonlóan más légitársaságokhoz - az Amerikai Egyesült Államok ellen irányuló esetleges újabb merényletektől való félelemmel magyarázható.
Az utasok drasztikus visszaesése indokolta, hogy a légitársaság ritkította a Budapest-New-York járatát, azzal, hogy az idén korábban vezette be a téli menetrendet e vonalon. Ez egyébként október 25-én lett volna esedékes. A járat menetrendje október 8-tól módosul. E szerint a Malév hétfőn, csütörtökön, szombaton és vasárnap indít járatot a tengeren túlra.
A szóvivő elmondta, hogy a Közel-Keletre induló járatokra nem vár hasonló döntés, mert azokon van elég utas. Ez azt jelenti, hogy a magyarok utazási kedve nem csökkent, és a következő célpontok változatlanul kedveltek: Tel-Aviv (Izrael), Bejrút (Libanon), Damaszkusz (Szíria), Kairó (Egyiptom).
Szintén a szeptember 11-ei terrortámadás következménye, hogy biztosítási pótdíj drágítja a Malév összes repülőjegyét. A pótdíj összege útszakaszonként 4 dollár lesz.
[origo]
Korábban:
Világszerte drágulnak a repülőjegyek