Az ügyészség szerint hangulatkeltő Bárándy véleménye

Vágólapra másolva!
A Legfőbb Ügyészség tiltakozik a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének az [origo]-n megjelent véleménye ellen. Bárándy Péter a múlt héten azt mondta, hogy úgy látszik, Schlecht Csaba hivatalból ártatlan. Az ügyészség még nem kérte Kuncze Gábor mentelmi jogának felfüggesztését Schlecht Csaba feljelentése alapján, amelyben az SZDSZ frakcióvezetőjét rágalmazással vádolja a korábban gyanúsított vállalkozó.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség nevében a leghatározottabban tiltakozunk az ellen a ki nem mondott vád ellen, amely Bárándy nyilatkozatából kiolvasható, nevezetesen az, hogy az ügyészség bizonyítékok elhallgatásával befolyásolta volna az ügyet - mondta a szóvivő. Sőt, noha ez nem jellemző, a Schlecht-ügy kiemelt jelentősségére tekintettel, a részletes indoklással együtt még az internetre is kitettük a határozatot - tette hozzá a szóvivő.

Mindazonáltal Bárándy Péternek joga van véleményének kifejtésére, ám mint a kamara főtitkára nem állíthatja azt, hogy a "büntetőjogászok" álláspontját tükrözi véleménye - hívta fel a figyelmet Horányi Miklós. Ráadásul jogi szempontból Bárándynak az ügyhöz semmi köze, így nem is ismerheti az előzményeket sem. Mindezzel együtt az ügyészség visszautasítja azt a feltételezést, hogy a politika befolyásolta volna a nyomozóhatóságot és a nyomozást felügyelő ügyészséget. Horányi szerint pusztán arról van szó, hogy Magyarországon demokratikus jogállam van, ahol bizonyítékok nélkül nem lehet meggyanúsítani valakit. Szerinte Bárándy lenne az első, aki fordított esetben a leghangosabban tiltakozna védence gyanúsítása ellen.

Ezzel párhuzamosan Horányi Miklós cáfolta azt is, hogy megkeresés érkezett volna a legfőbb ügyészhez Kuncze Gábor mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán. A képviselőt ugyanis rágalmazásért akarja Schlecht Csaba és ügyvédje a bíróság elé állíttatni, a rá vonatkozó kijelentései kapcsán.

[origo]

Korábban:

Bárándy szerint Schlecht "hivatalból ártatlan"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!