Fidesz-MSZP vita Szabadi-ügyben

Vágólapra másolva!
A Szabadi Béla mentelmi jogáról folyó vita lassan átfolyt a Fidesz-MSZP személyes konfliktusává. A keddi országgyűlési szavazás óta minden nap újabb és újabb nyilatkozatokat tesznek közzé a pártok, amelyben az MSZP politikai hajszával vádolja a Fideszt, a Fidesz pedig azt állítja: köztörvényes bűncselekményt véd az ellenzéki párt. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője szerdán ugyanakkor azt állította: a szocialisták többsége Szabadi mentelmi jogának felfüggesztésére szavazott. Ez azonban nem igaz.
Vágólapra másolva!

Az MSZP szerdán felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, adjon tájékoztatást Szabadi Béla kedden a parlamenben elhangzott vádjaival kapcsolatban. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke viszont azzal vádolta meg az MSZP-t, hogy meg akarta akadályozni Szabadi mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője szerdán kifogásolta, hogy Orbán még nem reagált kérdéseikre. A keddi szavazással kapcsolatban azt mondta: "nem történt semmi rendkívüli". "A kiadatás mellett akartunk szavazni. Miután részletes beszámolót hallottunk a mentelmi bizottság többségi és kisebbségi véleményének képviselőjétől, majd Szabadi Béla hosszan beszélt, fél óra tárgyalási szünetet kértünk. Áder János házelnök azonban példátlan módon ezt nem adta meg. Még csak egy percet sem gondolkodhattunk az elhangzottakon. Ezért Áder Jánost terheli a felelősség, mivel ez azt jelenti, mindenáron keresztül akarta vinni a kormányoldal akaratát" - közölte Nagy. Hozzátette: a szocialista képviselők többsége igennel szavazott, a többiek pedig tartózkodtak. Ez azonban nem így van, mivel csak 15 MSZP-s képviselő szavazott igennel a 137-ből, egy nemmel, 42-en tartózkodtak, a többiek pedig nem szavaztak. Maga a frakcióvezető is tartózkodott.

"Az MSZP-nek nem volt elég politikai ereje ahhoz, hogy háttérpaktumaival megakadályozza a jogállamiság működését" - vélte Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a párt csütörtöki elnökségi ülését követő sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a parlamentben a szocialista politikusok többsége nem vett részt a szavazásban, amikor a Ház Szabadi Béla mentelmi jogának felfüggesztéséről döntött. A politikus úgy vélte: az MSZP-nek a nyilvánosság előtt kell magyarázatot adnia arra, hogy miért védi politikai eszközökkel köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottjait - írta az MTI.

"Miért kívánják megakadályozni az igazságszolgáltatás működését?" - tette fel a kérdést Pokorni Zoltán, aki szerint elfogadhatatlan az MSZP törekvése, amely csak a botrány duzzasztásában érdekelt. A Fidesz elnöke közölte: álszentnek tartja az MSZP magatartását.

Szerinte a szocialisták éveken keresztül Szabadi Béla és Torgyán József fejét követelték mindenféle kézzel fogható ok nélkül, pusztán egy politikai hadjárat részeként. "Egy jogállamban nem lehet senkit leváltani csak azért, mert a sajtó, vagy az ellenzék támadja" - mondta a Fidesz elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy miután a miniszterelnök Szabadi Bélával szemben vizsgálatot indított, és ez az ellenőrzés alapos okot mutatott arra, hogy az államtitkárt fel kell menteni, a kormányfő megtette ezt. "Most a vizsgálatok, a tények, az ügyészségi eljárás után Kovács László védelmébe veszi Szabadi Bélát" - kifogásolta Pokorni. Szerinte ez a "politikai cikcakk-futás" csak azzal magyarázható, hogy az MSZP számára Szabadi Béla és Torgyán József politikai eszközként szolgál. Mint mondta: nem tudja és nem dolga azt firtatni, hogy mit ígértek a szocialisták Szabadi Bélának, de azt látja, hogy az ígéretet nem tudták betartani.

[origo]

Korábban:

Szabadi szerint politikai akció zajlik ellene - az [origo] interjúja Szabadi Bélával

Orbánhoz fordul az MSZP Szabadi vádjai miatt

Felfüggesztették Szabadi mentelmi jogát

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!