Dávid Ibolya tagadja, hogy több lenne a titkos adatgyűjtés

Vágólapra másolva!
Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint módosítani kellene a nemzetbiztonsági törvényt, mivel nem lehet pontosan tudni az elrendelt titkos adatgyűjtések számát. Dávid Ibolya szerint az igazságügyi tárca által kiadott engedélyek száma csökkent. Így vélhetően a bírák által kiadott engedélyek száma nőtt. A kormánypártok elvetették Demeter Ervin titkosszolgálati miniszter meghallgatását a nemzetbiztonsági bizottságban. Kövér szerint indokolatlan volt Keletinek ad hoc meghívnia a minisztert.
Vágólapra másolva!

"Negyedével csökkent a nemzetbiztonsági célból folytatott titkos adatgyűjtések száma" - számolt be Dávid Ibolya igazságügyi miniszter bizottsági meghallgatásán. A beszámolóra azért került sor, mert Demeter Ervin titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter múltkori beszámolója alapján a bizottság azt szűrte le, hogy általában nőtt a titkos információgyűjtések száma. Dávid Ibolya azonban közölte: az elmúlt ciklusban 20-25 százalékkal csökkent a tárca által kiadott engedélyek száma. A bizottság egyhangúlag elfogadta beszámolóját.

Titkos adatgyűjtéshez az Igazságügyi Minisztérium ad ki engedélyt, ha az nemzetbiztonsági célt szolgál, ha pedig bűnüldözési célokat, akkor meghatározott bírák engedélyezhetik.

Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke arra a következtetésre jutott, hogy vélhetően a bírák adnak ki több engedélyt. Őket azonban nem ellenőrizheti az Országgyűlés. Keleti szerint ezért módosítani kellene a nemzetbiztonsági törvényt úgy, hogy a bíráknak statisztikai adatokat kelljen szolgáltatni arról, hány engedélyt adtak ki. "Ezzel nem sérülne az önállóságuk" - mondta Keleti.

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke az évi rendes meghallgatás miatt meghívta a testület ülésére Demeter Ervin titkosszolgálati minisztert is. A bizottság fideszes alelnöke, Kövér László szerint viszont semmi sem indokolta, hogy előzetes egyeztetés nélkül az elnök meghívja a minisztert, aki egyébként már négyszer megjelent a bizottság előtt 2001-ben. Kövér szerint a kormánypárti képviselők is kíváncsiak a miniszter beszámolójára, de nem ilyen módon, hanem előre egyeztetett napirend alapján.

Keleti szerint azért indokolt Demeter meghívása, mert az idei négy látogatásából 3 konkrét ügyekkel volt kapcsolatos, s negyedszer is az USA válaszcsapásával összefüggő biztonságpolitikai téma mellett az első féléves tevékenységéről hallgatták meg. Az elnök emellett továbbra is kíváncsi arra, hogy törvényszerűen adtak-e át hírszerzési dokumentumokat egy televíziós műsorhoz, amelyben azt mutatták be, hogy a magyar titkosszolgálatok is tudtak Oszama bin Laden szándékairól. A dokumentumot bemutató tv2 szerint a nyilvánosságra hozott részt feloldották a titkosság alól, Keleti szerint azonban tisztázandó még az ügy.

Demeter Ervin meghallgatása a koalíciós politikusok szerint az év hátralevő részében várható, a bizottság még két-három ülést tervez. Keleti György viszont bejelentette, hogy továbbra is minden ülésre meghívja a minisztert, egészen addig, amíg el nem megy. Szerinte a miniszter fél az ellenzék kérdéseitől, ezért nem mer eljönni a meghallgatásra.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!