Két biztos roma befutó a Fidesz listáján

Vágólapra másolva!
Két biztos befutó helyet kínál fel a Fidesz a Lungo Drom nevű roma szervezetnek - tudta meg az [origo]. Az egyik hely Farkas Flóriánt, a szervezet elnökét illetné. Emellett hat megyei listán szerepelnek majd  a szervezet képviselői. Több roma szervezet tiltakozik a megállapodás ellen.
Vágólapra másolva!

Még ebben az évben szeretné a Fidesz és a Lungo Drom tető alá hozni választási megállapodásukat - közölte egybehangzóan az [origo]-val Pokorni Zoltán, a Fidesz, és Farkas Flórián, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke. A választási együttműködést a hétvégén jelentette be Pokorni Zoltán, a roma szervezet elnökségi ülésén. A Fidesz kezdeményezte a szövetséget - mondta Farkas Flórián.

A roma szervezet vezetője szerint azért kötnének választási szövetséget a Fidesszel, mert annak középtávú cigányprogramja biztosítja a felemelkedést a romáknak. Megítélése szerint ugyanis a romák speciális helyzetben vannak a többi magyarországi kisebbséghez képest.

Hasonlóan vélekedik Pokorni Zoltán is, aki mindehhez hozzátette, hogy a romák nélkül az egész magyar nemzet felemelkedése is lehetetlen. A Lungo Drom a legnagyobb magyarországi roma érdekvédelmi szervezet, csaknem 40 ezer tagja van.

Magáról a választási együttműködésről Farkas Flórián azt mondta, hogy az nem csak az országgyűlési választásokra szólna, hanem a helyhatósági választásokon is hasonló együttműködést terveznek. Egyelőre azonban az országos megmérettetésre készülődnek, amelynek keretében hat megyei listán szerepelnének a Lungo Drom tagjai. Ezek: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Budapest. Az országos listán két biztos befutó helyet ajánlunk fel a Lungo Dromnak - mondta az [origo]-nak Pokorni Zoltán. Az egyik jelölt Farkas Flórián lenne.

A Fidesz a megállapodással egy időben megváltoztatná a romákkal foglalkozó intézményrendszert is. Jelenleg az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt tárcaközi bizottság foglalkozik a cigányok problémáival. Ezt felváltandó a jövőben egy önálló hivatalt szeretnének megalkotni - mondta Pokorni.

A több tagszervezetből álló Magyarországi Roma Párt (MRP) elnöke, Bihari Endre szerint Farkas Flórián eladja a magyarországi romaságot, miközben a Fidesz romaellenes politikát folytat. Az a néhány roma, aki bekerülne a Parlamentbe, nem tudna frakciót alakítani, így csak bólogatójánosoknak lesznek jók - véli a romapárt elnöke. Az MRP mindezek miatt az első körben mindenképpen önállóan akarja megmérettetni magát a parlamenti választásokon, majd csak azt követően kötnének választási szövetséget.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!