Szilágyi Zsolt: egy pillanatig sem akartam öngyilkos lenni

Szilágyi Zsolt, a barlangban rekedt búvár először a Klub Rádiónak és az [origo]-nak adott közös interjút. A fiatalember részletesen beszámolt arról, hogyan vesztette el társait, hogyan próbált meg kijutni a barlangból. Elmondta azt is, hogy a korábbi hírekkel ellentétben egy percig sem foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Ha lehetősége lesz rá, újra búvárkodni fog, de először biztosan nem barlangban merül.

Szilágyi Zsolt

-Az utcán felismernek a történtek után?

Szilágyi Zsolt: Nem. Jó szürkének lenni.

-Mikor tudatosult benned, hogy sokkal rosszabbul is járhattál volna?

Szilágyi Zsolt : Amikor kijöttem. Odabent még nem értem rá ezen gondolkodni. Csak amikor kijöttem, akkor gondoltam végig a dolgokat, hogy ez éles helyzet volt.

-Hogyan veszítetted el a társaidat szombaton?

Szilágyi Zsolt : Fél hat körül vettem észre, hogy nem látom a hét társamat, akikkel együtt merültünk. Még akkor nem érzékeltem hogy elvesztem, csak azt, hogy nem látom őket. A rosszabb az volt, amikor észrevettem, hogy nincs a kezemben a barlangból kivezető kötél.

-Láttál, vagy zavaros volt a víz?

Szilágyi Zsolt : Minden mozdulatra zavarosabb lett a víz. Mindenfelé falat érzékeltem. Tudtam, hogy mögöttem tiszta a víz, ezért visszahúzódtam a tiszta vízbe. Előttem gomolygott a felkavart iszap. Várakozás közben a műszereket ellenőriztem és közben nyugtattam magam.

-Amikor egy búvár egy ismeretlen terepen nem találja a kifele vezető kötelet megijed, meg kell hogy ijedjen, vagy higgadtan tud döntetni és gondolkodni?

Szilágyi Zsolt : Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy tanultam: megállni és gondolkodni. Nézegettem jobbra, balra, hogy alkalmas helyet találjak. Amikor fölfele néztem, megláttam egy járatot, aminek a végén lehetett látni, hogy valami levegős rész van.

-Akor azt mondat, hogy ez az, ezt kell csinlálnom, föl kell mennem és megmenekültem?

Szilágyi Zsolt : Nem. Azt hittem, hogy az már a kijárat, hogy kikerültem a barlangból, csak a másik oldalán vagyok a járatnak. Aztán észrevettem, hogy ez nem a kijárat, csak egy lyuk.

-Ez jeges rémülettel töltött el?

Szilágyi Zsolt : Nem töltött el jeges rémülettel, de mondtam magamban, hogy ez így nem oké.

-Akkor fölmerültél, visszabuktál, megint kerestél egyik másik kijáratot vagy mire gondoltál? Legalább már az az üreg biztosnak tűnt, mert van benne levegő és nem metángáz?

Szilágyi Zsolt : Először még nem tudtam hogy lélegezhetek. Egy ideig ki sem vettem a csutorát a számból. Aztán óvatosan kivettem a csutorát és próbáltam lélegezni. Közben egészen közel tartottam a csutorát a számhoz, ha nem levegő van az üregben azonnal visszavehessem. Végül kiderült, hogy levegő van az üregben. Tudtam,hogy ez nem a kijárat, de azt gondoltam, hogy legalább egy fix pont. Ezért itt lekötöttem a kötelet, hogy ha bármi történik is, később legalább ide visszataláljak.

-Hányszor merültél?

Szilágyi Zsolt : Igazából csak süllyedni tudtam nem találtam oldaljáratot. Féltem, hogy beragadok a nyílásba, vagy elszakad a kötél, mert elég szűk volt a járat. A második merülés után egy órát vártam, hogy letisztuljon a víz és figyeltem, hogy nem émelygek, nincs-e valami bajom. Négyszer vagy ötször próbálkoztam, sikertelenül. Utána úgy gondoltam, nem próbálkozom tovább.

-Azért adtad fel, mert féltél,hogy elfogy az oxigén,vagy azért mert nem láttad semmi indokát, hogy keresgess tovább?

Szilágyi Zsolt : Több okból sem láttam értelmét hogy keresgessek. Egyrészt már az elején, a följövetelkor hallottam a társaim hangját a barlangban. Azért gondoltam, hogy vissza kéne menni, mert nem lehetnek messze. Kiabáltam is, de nem hallották meg a hangomat.

-Visszagondolva követtél el hibát valahol?

Szilágyi Zsolt : Inkább szerencsétlenség volt. Úgy érzem, hogy ez mással is megeshetett volna.

-És amikor már hallottad a hangokat és beszívtad a levegőt, akkor mi járt a fejedben? Annak van nagyobb esélye, hogy megmenekülsz, vagy annak, hogy bennmaradsz?

Szilágyi Zsolt : Akkor nekem az az egy óra nagyon gyorsan eltelt. Nem volt időm gondolkodni

-Féltél?

Szilágyi Zsolt : Volt bennem egy kis félelem.

-Mikor nyugodtál meg? Mikor tudtad, hogy kivisznek?

Szilágyi Zsolt : Bár lélegezhetőnek tűnt a levegő, de nem voltam biztos, hogy gyorsabban fogyasztom az oxigént, mint ahogyan az a barlangban cserélődni tud. Azután lettem benne egészen biztos, hogy kikerülök, amikor a társak meghallották a hangomat. Hahózni kezdtem, ők pedig visszakiabáltak.

-Mire készültél, meddig kell bent lenni az üregben?

Szilágyi Zsolt : Mindig rövidebb távokat tűztem magam elé. Délután azt hittem, hogy estére megtalálnak, este hogy reggelre…Nem terveztem hogy ilyen sokáig a barlangba leszek.

-Volt olyan pillanat, hogy pánikba estél, hogy föladtad a reményt?

Szilágyi Zsolt : Nem, mert akkkor nem lennék itt.

-Amikor kedden hajnalban kiabált neked egy doktronő és te visszakiabáltál neki, brahiból vagy komolyan kértedt tőle a vonatjegyet aznap reggelre Pestre?

Szilágyi Zsolt : Kedden hajnalban már fúrtak javában. Ott a barlangban nagyon közelinek tűnt a fúrás, azt hittem, mindjárt átvágják a járatot. Kedden reggel nekem dolgom volt, haza kellett volna mennem.

-Amikor megtalált téged Czakó László, vállaltad volna hogy kiúszol vele?

Szilágyi Zsolt : Józanul végiggondoltam, hogy mennyi ideje nem ittam, nem ettem, nem aludtam. Ezért akkor azt a döntést hoztam, hogy nem tudok kimenni a magam lábán.

-Mindig ugyanezt a döntést hoztad, amikor ez szóba került?

Szilágyi Zsolt : Kétszer merült fel, hogy ki tudok-e menni: amikor megérkezett Czakó úr, meg egyszer szerda délután. Ekkor már ettem, ittam, föltöltődtem. Az orvosok viszont úgy gondolták, ne merüljek.

-Volt az orvosok és közted bármi konfliktus, hogy te mentél volna, ők meg letiltottak?

Szilágyi Zsolt : volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, még sokat kell fúrni.Ekkor mérlegelni kellett, melyik a kisebbik rossz: megvárni amíg befejezik a fúrást, vagy merülni.

-Nagy kockázat lett volna merülni?

Szilágyi Zsolt : Elég nagy ahhoz, hogy visszatartson.

-Attól fogva, hogy Czakó László megtalált, mire számítottál, mennyit kell még bent lenni?

Szilágyi Zsolt : Akkor már megtanultam, hogy nem tűzök ki magam elé célokat, hanem türelemesen várok.

-Amíg egyedül voltál, mit csináltál? Tudtál mozogni?

Szilágyi Zsolt : Egy ferde kiszögellésen ültem, a két szemközti sziklára kitámasztva tartottam a lábamat meg a kezemet.

-Egyfolytában feszítened kellett magad, hogy bele ne zuhanj a vízbe?

Szilágyi Zsolt : Igen, mert a vizet veszélyesnek tartottam a kihűlés veszélye miatt.

-Mikor merülsz legközelebb?

Szilágyi Zsolt : Ehhez először az orvosoknak egészségesnek kell nyilvánítaniuk. Emellett sok felszerelésem odaveszett, ezt pótolni kell. Ezután először valószínűleg nem barlangi, hanem nyíltvízi merülésre megyek.

-Azt mondták, hogy víziszonyod van.

Szilágyi Zsolt : Nincs

-Arról is beszéltek, hogy öngyilkos akartál lenni.

Szilágyi Zsolt : Nem, én bűnnek tartom az öngyilkosságot.

-Jár egy búvárnak ekkora nagy segítség? Jár bármilyen embernek ekkora nagy erőfeszítés? Gondoltál arra, hogy miért járt ez neked?

Szilágyi Zsolt : Nem tudok erre válaszolni, nem is érdemeltem meg talán.

Az interjú elhangzott a Klub Rádióban, az FM 95,3-on

Készítette: Orosz József

Korábban:

5500 robbantást végeztek a barlangi mentés során

Könyvajánlat:

Podmaniczky Szilárd: Képlapok a barlangszájból