Riadalmat okozott a földrengés a Mátrában

Vágólapra másolva!
Kiszaladtak a lakók az utcára kedd éjszaka  Hatvanban és Heréd községben, ahol kisebb földrengés volt. Senki nem sérült meg az éjszakai földmozgások során a Mátra-alján.
Vágólapra másolva!

A hatvaniak éjfél körül tompa puffanáshoz hasonló hangokat hallottak, többen az ablaktáblák rezgésére és a bútorok recsegésére ébredtek. Többen ki is szaladtak a házakból, de a hang és a rezgés többször nem ismétlődött meg. A városi mentőállomáson, tűzoltóságnál és a rendőrségnél elmondták: a földrengés miatt riasztás nem történt az éjjel, anyagi kár nem keletkezett és személyi sérülés sem történt.

Mónus Péter, a Földrengés Kutató Intézet tudományos munkatársa elmondta: kedden éjfél után tíz perccel mozdult meg a föld. A Richter skála szerint 2,7 erősségű, mindössze néhány percig tartó rezgést mértek a Mátra-aljai térségben, elsősorban Hatvan területén.

Mónus szerint Magyarországon eddig csak a Tiszántúlon és a Kisalföldön nem észleltek még földrengést, az ország többi részén bármikor előfordulhatnak földmozgások.

Korábban:

Kisebb földrengés Komárom-Esztergom megyében - 2002. február 22.

Kétszer is rengett a föld Miskolc környékén - 2002. február 11.

Földrengés rázta meg Nógrád megyét - 2002. január 28.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!