Vágólapra másolva!
Bár elkészült a tervezet, a kormány ebben a ciklusban várhatóan már nem fogadja el a cigánytelepek felszámolását szolgáló határozatát - tudta meg kormány közeli forrásból a Roma Sajtóközpont. A kormány a százezer ember katasztrofális életkörülményeit érintő program következő ciklusra hárításával öt éve vállalt kötelezettségének nem tesz eleget. A kormányhatározat tervezetét ma tárgyalja a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság.
Vágólapra másolva!

A mintegy százezer ember lakhelyéül szolgáló, a legtöbbször csatornahálózatot, majdnem mindig víz- és gázvezetéket és esetenként még a villanyt is nélkülöző gettók szanálásáról még a Horn-kormány idején elfogadott középtávú kormányprogram rendelkezett. A helyi infrastrukturális fejlesztésekből rendre "kifelejtett" telepek rehabilitációjáról azonban csak tavaly nyáron állt elő a vidékfejlesztésért is felelős agrártárca, igaz, az akkor 50 milliárd forint költségűre becsült rendelettervezet már az FVM belső egyeztetését sem élte túl.

A középtávú koordinálást ellátó Cigányügyi Tárcaközi Bizottság (CTB) folyamatos elégedetlensége miatt azonban ősszel még azt ígérték, ebben a kormányzati ciklusban pontot tesznek a közben rendeletből kormányhatározattá "szelídült" putritalanító program végére. Az Igazságügyi Minisztérium kisebbségi ügyekért is felelős politikai államtitkára, Hende Csaba január végén egy nemzetközi konferencián még nagy optimizmussal beszélt az FVM "rövidesen közigazgatási egyeztetésre kerülő" akciótervéről, ám úgy tűnik, ebben a ciklusban mégsem lesz kormányhatározat az elképzelésből.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettese, Heizer Antal tájékoztatása szerint a megszabott határidők minden bizonnyal szűknek bizonyulnak majd a minisztériumok számára. Így a választások előtt már nem kerül kormány elé a határozat-tervezet.

A korábbi telepfelszámoló tervekhez képest rengeteg újítást tartalmazó programot egyébként 110 milliárd forintból szeretnék megvalósítani. A tervek szerint mintegy háromezer lakás megépítését vagy vásárlását segítő, huszonöt éves lejáratú lakáskölcsönt adnának a telepről elköltözni akaró családoknak.

Az akcióterv szerint a meglévő ingatlanok felújítására és a szükséges közművek kiépítésére is pályázhatnának az érintettek: a teleprehabilitáció során hatezer lakás felújításával hatvan kilométernyi pormentes út és ötven kilométernyi vízvezeték kiépítésével számolnak, emellett összesen tíz kilométer hosszúságban az áramellátást is biztosítani kívánnák. A kormányhatározat-tervezethez csatolt melléklet alapján a legnagyobb költségvetési tételt - negyvennégy milliárd forintot - tizenegyezer szociális bérlakás megépítéséhez szükséges állami támogatásra fordítanák. Ezzel lehetőség lenne a gettók felét kitevő, már felújíthatatlan telepekről történő teljes elköltözésre, egy külön forrásból pedig le is bontanák majd az omladozó kalyibákat.

A telepek újratermelődésének megakadályozását szolgáló akcióterv ma kerül a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság elé.

Korábban:

Újabb demonstrációra készülnek a jászladányi romák

Nem hiányzik a könyvtárából?

Cigánynak születni

Fórum:

A cigányság problémáinak megoldása

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!