Iratismertetéssel és a tanúk meghallgatásával szerdán kezdte tárgyalni a Szegedi Városi Bíróság a 27 éves N. Szilvia büntetőügyét, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol az ügyészség.
2001 nyarán a szegedi gyerekkórházban a bántalmazással gyanúsított nővér váltótársa vette észre, hogy a másfél hónapos csecsemő arcán kék foltok vannak. A kisbaba kivizsgáláson volt a kórházban, mert sokat sírt, nyugtalan volt. Amikor a szülők bementek a kórházba, és észrevették a kék foltokat, azonnal hazavitték a gyereket, majd újra visszavitték, mert a kisbaba furcsán mozgatta a kezét. Ekkor derült ki, hogy az alkarcsontja eltörött, lábszárcsontja pedig megrepedt.
A vádirat szerint az ápolónő megszegte foglalkozásának szabályait, amikor a csecsemő ellátása során a megengedettnél durvábban bánt a másfél hónapos kisbabával. Emiatt a csecsemő arcán négy helyen zúzódást szenvedett, valamint eltört a bal alkarja és megrepedt a jobb lábszára. A kirendelt igazságügyi szakértő szerint a sérülések erős megragadással, megcsavarással, megfeszítéssel keletkeztek. A szakértő kizárta, hogy a sérüléseket a csecsemő önmaga okozhatta volna. A sérülések négy-hat hét alatt gyógyultak meg, a csecsemő súlyos egészségkárosodást nem szenvedett.
A szerdai tárgyalási napon az ügyész vádbeszédét követően a bíróság ismertette a vádlott nyomozati szakaszban megtett vallomását, majd a tanúk - a szülők és az orvosok - meghallgatásával folytatódott a tárgyalás.
Korábban: