![]() |
A Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, vasárnap délben Budapesten 634 cm magas volt. A budai alsó rakpart legmélyebben vezető szakaszát - a Margit híd és a Mozaik utca között - már szombat este kilenckor lezárták, a teljes budai rakpart lezárására vasárnap délután került sor. A pesti alsó rakpartot pedig este héttől zárják le.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság dunai árhullám miatt elszállítja a rakpartról - lezárás után - az ott parkoló autókat. A gépkocsikat a Budapest XIV., Írottkő parki telephelyre szállítják. Az elszállítás költségei a járművek tulajdonosait terhelik. Ez személyautók esetén 8340 forint, tehergépjárművek esetén 24 020 forint, de ezek az összegek napi 500 forint tárolási költséggel növekednek.
![]() |
Nagybajcsnál már 662 centimétert mértek, ez tette szükségessé a Dunaremete és Vének közötti Duna szakaszon a készültség szigorítását. Győrben a múlt héten még 2 méteres volt a Duna, szombat délelőtt azonban 510 centit mértek. A legmagasabb vízállás várhatóan 6 és fél méter lesz. A folyó áradása miatt készültségbe helyezték az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság védelmi osztagát. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkájának segítésére a Szolnoki vízügyi Igazgatóságtól 30 ember érkezett. Az erősítés az őrszolgálat mellett, a vízhozam mérésben, az uszadék szedésben, és a homokzsáktöltésben segít.
![]() |
Fotók: Barakonyi Szabolcs |
A tetőzést Nagybajcsnál a vasárnap esti órákra várják, 750 centiméterrel. Ez megközelíti az 1991-es árvíz során mért legmagasabb értékeket.
Eközben a folyó szlovákiai szakaszán vasárnap megkezdődött az apadás. A Pozsony fölött fekvő Dévénynél vasárnap reggel 828 centiméter magas vízállást mértek, miközben Pozsonynál még egy centiméterrel emelkedett, így 870 centiméter volt a víz állása. Az előrejelzések szerint a folyó hétfő reggelre várhatóan már 10-20 centiméterrel apadni fog azon a vidéken.
Nem hiányzik a könyvtárából?