Tasnádi nem hallgatta végig a vádbeszédet

Vágólapra másolva!
A vádbeszédet mondta el az ügyész Tasnádi Péter és hat társa esetében a mai tárgyaláson. Tasnádinak börtönbüntetést és vagyonelkobzást javasolt. Tasnádi nem volt hajlandó végighallgatni a vádbeszédet, kiment a teremből. A védőbeszéd kedden délután hangzik el.
Vágólapra másolva!

A vádbeszéddel folytatódott kedden Tasnádi Péter és tíz társának büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon. Az ügyész fenntartotta a vádiratban szereplő vádat, és Tasnádi, illetve hat társa esetében letöltendő szabadságvesztést, másoknál felfüggesztettet, illetve a bűnpártolással vádolt Tasnádi Judit, a feleség esetében próbára bocsátást indítványozott. Tasnádi Péter esetében vagyonelkobzást is javasolt.

A vádbeszéd szerint Tasnádi felbujtóként önbíráskodást, súlyos testi sértést, adócsalást, tettesként pedig zsarolást, lőfegyverrel visszaélést, adócsalást, sikkasztást és bűnszervezet létrehozásának, illetve irányításának bűntettét követette el.

A többi vádlott egy része az erőszakos bűncselekményekben, másik csoportja pedig a gazdasági bűncselekményekben volt Tasnádi társa a vádbeszéd szerint. A vádbeszédet egy új tárgyalóügyész adta elő. A vádbeszéd egyik része a vádirat megismétlése volt, másik része pedig sok esetben a sértettek, tanúk rendőrség előtt tett vallomására hivatkozott, mivel ezek az emberek a bírósági eljárásban vagy nem kerültek elő, vagy visszavonták, megváltoztatták korábbi terhelő vallomásukat.

A két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi a vádbeszéd közben fennhangon kijelentette: ezt nem tudja végighallgatni, mire a bíróság figyelmeztette, ha közbeszól, kénytelenek őt kivezettetni. Ekkor Tasnádi megkérdezte: köteles-e az ügyészt végighallgatni, s amikor a bírói tanács elnöke erre úgy felelt, hogy nem, az elsőrendű vádlott elhagyta a termet. A büntetőper Tasnádi Péter védőbeszédével folytatódik a PMB-n kedden délután.

Korábban:

Pintér elleni vádak a Tasnádi-perben

Szakértők szerint nem állnak meg a Tasnádi elleni vádak

Tasnádi fenyegetőzött a bírósági tárgyaláson

Tasnádi: Pintér bérgyilkosokat fogadott

Tasnádi szerint Pintér KGB-s

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!