A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

<P class="MsoNormal">MSZP-SZDSZ vita a budapesti büdzséről

Vágólapra másolva!
A főváros megint nem fogadta el az idei költségvetés módosítását a keddi rendkívüli ülésen. A vita - egy 300 millió forintos tételről - nem pénzügyi, hanem politikai jellegű.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés keddi rendkívüli ülésén a főváros nem fogadta el az idei költségvetés módosítását. A Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció vezetője, Tirts Tamás a napirend elfogadása után bejelentette, hogy kivonulnak a teremből. Tirts közölte: érthetetlen, hogy a már egyszer meghiúsult módosítás után újra, változtatás és fejlemények nélkül rendkívüli ülés tartanak.

A múlt heti szavazáskor és most is a várost irányító MSZP-SZDSZ koalíció nézeteltérései miatt nem kapta meg a szükséges többséget a módosítás. A nézeteltérés oka továbbra is egy villamospálya helyreállításához szükséges 300 millió forintos tétel. Ez nem pénzügyi, hanem politikai kérdés - mondta az [origo]-nak Moskovits Péter MSZP-s képviselő.

Három tételben fogadott el határozatot a közgyűlés. Ezek között van a hannoveri villamosok múlt héten már elhatározott vásárlásához szükséges pénzügyi feltételek jóváhagyása.

Korábban:

Elutasították a fővárosi költségvetés módosítását

Újabb hannoveri villamosokat vásárol a főváros

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!