Végéhez közeledik a Tasnádi-per

Vágólapra másolva!
Egy híján minden védőbeszéd elhangzott keddig a Tasnádi-perben, és eddig kivétel nélkül minden ügyvéd bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését a Pest Megyei Bíróságtól. Csütörtökön várhatóan sor kerül a bűnpártolással vádolt Tasnádi Judit, Tasnádi Péter feleségének védőbeszédére, majd még aznap a vádlottak is felszólalhatnak az utolsó szó jogán. A következő tárgyalás már feltehetően az ítélethirdetés napja lesz.
Vágólapra másolva!

Kedden a vádirat szerint Tasnádi Péter által létrehozott és irányított bűnszervezet három tagjának és az egyik adócsalásra vonatkozó vádpontban érintett személynek az ügyvédje mondta el perbeszédét. A súlyos, erőszakos bűncselekményekkel vádolt Szentpéteri Lajos másodrendű, Papp Csaba harmadrendű és László Attila negyedrendű vádlottak az ügyészség szerint a Tasnádi Péter által létrehozott és irányított bűnszervezet tagjai voltak.

Szentpéteri Lajost az ügyészség többrendbeli, egy esetben halált okozó testi sértés, önbíráskodás, személyi szabadság megsértése és zsarolás mellett lőfegyverrel visszaéléssel is vádolja. Mindezekért halmazatban akár 20 évi szabadságvesztés is kiszabadható, csakúgy, mint Tasnádi Péter esetében. A vádlottak az eljárás során mindvégig következetesen tagadták bűnösségüket.

A bűnszervezeti tagsággal vádolt három férfi ügyvédjei kedden előadott perbeszédeikben, a korábbi védőbeszédekhez hasonlóan, a nyomozás törvénysértéseit bírálták, és kijelentették, hogy az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania állításait. A védők kifogásolták, hogy több ízben nem lehettek jelen védenceik, illetve a terhelő tanúk rendőrségi kihallgatásán. A tanúk az eljárás különböző szakaszaiban ellentmondóan nyilatkoztak, és a nyomozás során tett terhelő vallomásaikat a bíróság előtt többnyire nem tartották fenn, de az is megesett, hogy egyszerűen eltűntek, és így csak a rendőrségi vallomás áll a bíróság rendelkezésére.

Az egyik ügyvéd a bűnüldöző hatóságok törvénysértéseire hivatkozva azt indítványozta, hogy a bíróság a teljes nyomozati anyagot rekessze ki a bizonyítékok köréből, és kizárólag a bírósági eljárásban megvizsgált bizonyítékokra alapítsa az elsőfokú ítéletet. Egy másik védő pedig úgy fogalmazott perbeszédében: ez az ügy a jogállamiság próbaköve. "Én bízom abban, hogy a Pest Megyei Bíróság nem teszi ki az országot annak, hogy majdan Strasbourgban állítsanak ki róla elégtelen bizonyítványt" - tette hozzá az ügyvéd.

Korábban:

Tasnádi felmentését kérte ügyvédje a védőbeszédben

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!