Gecse Géza, a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorának szerkesztője azért indított pert Kondor ellen, mert a rádióelnök a Solymári Konzervatív Kör 2000. február 2-i ülésén elmebetegnek nevezte, és azzal vádolta, hogy képtelen betartani a pénzügyi fegyelmet, a műsorára szánt pénz egy részét pedig elköltötte.
A bíróság megállapította, hogy Kondor Katalin bűncselekményt követett el, de figyelembe véve büntetlen előéletét, beismerő vallomását és az elkövetés óta eltelt időt, nem hozott ítéletet, hanem a büntetőeljárást megszüntette, ugyanakkor rosszallását fejezte ki a történtek miatt.
Kondor Katalin védője, Horváth Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróság alaptalannak tartotta Gecse Géza - az elmebetegségre utaló kijelentésén túli - valamennyi vádját, és a felperesnek nem ítéltek meg kártérítési összeget.
Nem ez volt az első alkalom, hogy kritika érte Kondor Katalint nyilvános szereplése miatt. 2001. december 4-én az MDF XI. kerületi székházában Makovecz Imrével folytatott nyilvános beszélgetésén védelmébe vette Bayer Zsoltot, aki korábban a Magyar ATV Sajtóklub című műsorában az ellenzéki politikusokra utalva kijelentette: nem megsértődni kell, hanem örülni, hogy nem lógnak lámpavason. A beszélgetésen Kondor élesen bírálta az Egyesült Államok újonnan kinevezett budapesti nagykövetét, Nancy Goodman-Brinkert is. "Két hónapja sincs itt, és ebben a pillanatban antiszemitizmusról brekeg" - mondta a rádióelnök.