Nem vipera, hanem taktikai bot volt a pécsi rendőrnél

Vágólapra másolva!
Nem az akár az asztallapot is szétzúzó viperával, hanem bombakereséshez használt, úgynevezett taktikai bottal tett rendet a nézőtéren a múlt heti magyar-horvát futballmérkőzés közben kitört verekedésben egy rendőr - derült ki a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata után. A rendőrt előtte egy szurkoló bántalmazta, aminek a következtében a rendőr keze még mindig gipszben van. 
Vágólapra másolva!

A futballmeccset biztosító Trucker Kft. ellen vizsgálatot indított (mert nem megengedett tárgyak: például söröskorsó is a stadionba került), egy horvát szurkoló ellen garázdaság miatt az ügyészségnél, több horvát szurkoló ellen pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt Horvátországban eljárást kezdeményezett a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság. Ez a mérlege a múlt heti barátságos meccs alatt, a nézőtéren kitört verekedésnek.

A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy több napilapban közölt fotó szerint az egyik rendfenntartó kezében egy, a Simon Tibor halálával összefüggésbe hozott, akár egy asztallapot is szétzúzó vipera látható-e. Kiderült, hogy ahhoz megtévesztésig hasonló, ám alumíniumból készült, üreges taktikai bot volt, amely a suhintás következtében darabokra is esett.

Cserép Attila, városi rendőrkapitány az [origo]-nak elmondta, hogy az eszköz megengedett, a beavatkozás pedig jogszerű és arányos volt. Előzőleg ugyanis a rendőrt megtámadták.

Korábban:

Még vizsgálják, már tagadják a viperás verést a rendőrök

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!