A Fidelitas nem június 19-én ünnepelne

Vágólapra másolva!
A Fidelitas nem ért egyet a kormány javaslatával, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé június 19-ét. A Fidesz ifjúsági szervezete szerint az utolsó szovjet katona távozásának évfordulója helyett Nagy Imre kivégzésének napja, június 16. legyen a magyar függetlenség napja.
Vágólapra másolva!

A Fidelitas szerint nem 1991. június 19-ére, az utolsó szovjet katona távozására kellene nemzeti ünneppel emlékezni, mert június 16-a, Nagy Imre kivégzésének a napja szimbolizálja jobban a magyar függetlenséget. Medgyessy Péter kormányfő vasárnap jelentette be, hogy a kormány kezdeményezi június 19-e nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítását.

Az 1958-as kivégzésre emlékezve a nemzet szembesülhetne lelkiismeretével, áll a Fidelitas közleményében. A szervezet szerint Orbán Viktor Nagy Imre 1989-es június 16-i temetésén elmondott beszéde is fontosabb volt, mint az utolsó szovjet katona távozása, mert Orbán akkor kezdeményezte a szovjet csapatok kivonását az országból. A Fidelitas szerint Medgyessynek kellemetlen lenne szembesülnie, hogy 1988 június 16-án miniszterelnök-helyettesként eltűrte, hogy Orbán Viktort és társait a rendőrök bántalmazzák.

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke az [origo]-nak azt mondta, a Fidesz még nem döntötte el, hogy támogatják-e a kormány június 19-re vonatkozó javaslatát.

Korábban:

Medgyessy ünnepnappá tenné június 19-ét


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!