A Világörökség része az Andrássy út

Vágólapra másolva!
Az UNESCO Világörökség Bizottsága budapesti ülésén csütörtök este mindkét magyar világörökségi felterjesztést elfogadta, így az Andrássy út mellet a világörökség része lett a Tokaj-hegyaljai borvidék is.
Vágólapra másolva!

Az UNESCO Világörökség Bizottsága budapesti ülésén csütörtök este mindkét magyar világörökségi felterjesztést elfogadta, így az Andrássy út mellett a világörökség része lett a Tokaj-hegyaljai borvidék is.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a főváros vezetése évek óta szisztematikusan dolgozott a magyar Champs-Élysées és környéke újraélesztésén. Ehhez hozzátartozott az Andrássy út "faltól falig" felújítása, a pesti Broadway koncepció kidolgozása, melynek keretében ez a városrész a színházak, galériák és a kulturált vendéglátás negyedévé alakul. Azóta egyre több szecessziós épület születik újjá, és úgyszólván hetente nyílnak újabb teraszos kávéházak, éttermek, eszpresszók az Andrássy úton és környékén.

A Tokaj-hegyaljai borvidék is a Világörökség része

Az UNESCO Világörökség Bizottsága budapesti ülésén csütörtök este mindkét magyar világörökségi felterjesztést elfogadta, így az Andrássy út mellet a világörökség része lett a Tokaj-hegyaljai borvidék is. Erről Tardy János, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a 21 tagú bizottság a többórás tanácskozáson nem fogadta el az összes felterjesztést. A Budapest Kongresszusi Központban zajló bizottsági ülés hétfői megnyitóján azt közölték, hogy a 21 bizottsági tag kilenc ország - Afganisztán, Németország, Egyiptom, Magyarország, India, Olaszország, Mexikó, Lengyelország és Suriname - 12 felterjesztéséről tárgyal.

A Világörökség Bizottság a Világörökség Egyezmény megszületésének harmincadik évfordulójáról Budapesten emlékezik meg. Az ünnep alkalmából jelentették be az Andrássy út, és a Tokaj-hegyaljai borvidék felvételét a Világörökség helyszínei közé.

Korábban:

Mától világörökség része lehet az Andrássy út

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!