Útlezárás nehezíti a kijutást a Szigetre

Vágólapra másolva!
Augusztus elsején, a Sziget második napján kezdték meg a Flórián tér felújítását, és zárták le a Szentendrei út felé vezető sávokat, ezzel megnehezítve a kijutást a Szigetre. A Fővárosi Önkormányzat szerint nem lehetett volna egy héttel később kezdeni a munkálatokat, mert a felújítás rendkívül sürgető.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Önkormányzat augusztus elsején, csütörtökön megkezdte a Flórián tér felújítását, emiatt pedig lezárta a Flórián téri felüljárón a Szentendrei út felé vezető sávokat, ezzel megnehezítve a Szigetre való kijutást. A Sziget ideje alatt egyébként is megnő a forgalom ezen a környéken, már a fesztivál első napján, amikor még lezárás sem volt, jelentős torlódások alakultak ki, sőt a budai alsó rakparton baleset is történt.

A HÉV Sziget-járatai

A Batthyány tér és Békásmegyer között késő éjszaka és hajnalban (23.30 és 4.00 óra között) is járnak vonatok. A Sziget-járat ebben az időszakban 30 percenként közlekedik. Hajnali 4.00 és 5.00 óra, valamint este 9 és fél 12 között 10-15 percenként járnak vonatok.



A felújítás miatt a Flórián téri felüljárón a Szentendrei út felé vezető sávokat lezárták, az Árpád híd felől jövő forgalmat a felüljáró alatt vezetik át. Továbbra is három sávból lehet egyenesen továbbhajtani a Vörösvári út felé, két sávból pedig jobbra rákanyarodni a Szentendrei útra. Az Árpád hídon a Buda felé haladóknak hosszabb menetidőre kell számítaniuk, így a 106-os buszokon utazóknak is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!