A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Indonéz gazdasági központ Budapesten

Vágólapra másolva!
Indonéz kereskedelmi központ jön létre a közeljövőben Budapesten, jelentették be a magyar és az indonéz kormány képviselői, az indonéz államfő hétfői tárgyalásait követően Budapesten. A központ feladata a két ország politikai és kereskedelmi kapcsolatainak erősítése lesz.
Vágólapra másolva!

Az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ megnyitását várhatóan egy hasonló magyar intézmény létrehozása követi majd az indonéz fővárosban, Jakartában - jelentette ki Hassan Wirajuda indonéz külügyminiszter.

Kovács László külügyminiszter a megbeszélések után kijelentette: jelenleg súlyos egyensúlyhiány van a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Indonézia mintegy 120 millió dollár értékben szállít árut Magyarországra, ezzel szemben az Indonéziába irányuló magyar export még a 9 millió dollárt sem éri el. Ezért a külügyminiszter kérte partnere támogatását ahhoz, hogy Indonézia legyen fogadókészebb a magyar árukat illetően.

Az indonéz küldöttség tagjai reményüket fejezték ki, hogy a jövőben további területeken, elsősorban az energiaipar, a mezőgazdaság, a kutatás és az oktatás terén bővülhet a két ország együttműködése.

Megawati Sukarnoputri indonéz államfő megbeszélést folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel. A két ország közti gazdasági kapcsolatok élénkítése érdekében magyar kezdeményezésre megállapodás született a magyar-indonéz gazdasági vegyes bizottság tevékenységének élénkítéséről.

Sukarnoputri talákozott Demszky Gáborral is. A főpolgármester a két ország fővárosai közti kapcsolat erősítését szorgalmazta. Az együttműködés megteremtése érdekében Demszky budapesti látogatásra hívta meg Jakarta kormányzóját.

Az indonéz államfő találkozott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel és Vízi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével is, kedden pedig Szili Katalin házelnökkel folytat megbeszélést elutazása előtt.

Magyarország és Indonézia között 1955 óta van diplomáciai kapcsolat. Jakartában 1957 óta működik a magyar nagykövetség. Sukarno indonéz elnök 1960-ban, majd 1985-ben járt Magyarországon. Göncz Árpád államfő 1994-ben látogatott Indonéziába. A két ország közti kapcsolatokat az 1961-es magyar-indonéz barátsági szerződés tette szorosabbá, amit indonéz részről Sukarno elnök, a jelenlegi államfő édesapja írt alá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!