Közlekedés - kedd

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A fővárosban a fő és a tömegközlekedési útvonalakat szükség szerint folyamatosan szórják, így azok burkolata általában sónedves. Kedd reggeltől 45 munkagéppel dolgoznak. A BKV valamennyi járata rendben közlekedik.

A Bartók Béla úton a Szent Gellért téri torkolatban a villamosvágány melletti sávot felbontották kábeljavítás miatt. A Szabadság híd felé lassú az előrejutás, az erre közlekedő autóbuszokon is hosszabb menetidőre kell számítani.

A Fehérvári út és a Bocskai út kereszteződésének átépítése miatt minden irányban sávlezárások nehezítik az áthaladást. A Petőfi híd felől érkezők nem kanyarodhatnak be balra a Fehérvári útra, illetve a Bercsényi utcánál a Baranyai tér felé. A Fehérvári útra a Bogdánfy utcán át lehet eljutni. A Fehérvári úton a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között továbbra is csak a BKV járművei közlekedhetnek.

Zuglóban a Vezér utcában a Füredi utca és a Bazsarózsa utca között tart a közműépítés, ezért egy-egy szakaszon útszűkületre kell számítani. A munkálatok miatt a 131-es és a 144-es autóbuszok, valamint a 82-es trolibusz Fogarasi úti megállóját ma reggel 9 órától hátrább helyezik a Kőszeg utcához.

Soroksáron a Templom utcát lezárták a Tárcsás utca és az Erzsébet utca között. A 166-os autóbuszok terelőúton, a Grassalkovich út - Hősök tere útvonalon közlekednek.

Javítják az útburkolatot, napközben munkagépek okoznak útszűkületet egy-egy szakaszon Újpesten a Megyeri úton, a VI. kerületben a Király utcában, a Vágóhíd utcában a Mester utcánál, a Jászberényi úton, valamint Budán a Nagytétényi úton.

Az Izabella utcában javítják a gázvezetéket, ezért a Wesselényi utcánál felbontották a Dohány utca felé, az Aradi utca előtt pedig az Andrássy út felé vezető sávot. A munkaterületeknél irányonként váltakozva haladhat át a forgalom.

A Kőbányai úton tart a csatornaépítés, a Könyves Kálmán körút és a Mázsa utca között irányonként egy-egy sáv járható, a Monori utca és a Mázsa tér között a kifelé vezető külső sávot kerítették el a forgalom elől.

A Reáltanoda utcát a Szép utcától a Magyar utcáig ideiglenesen egyirányúsították. Arra is számítani kell, hogy az útszakaszt esetenként lezárják.

Zárva a Hercegprímás utca is a József Attila utca és a Szent István tér között.

A Csaba utcában a Bíró utcától a Városmajor utcáig a lefelé vezető oldalon végleg tilos megállni, az ellenkező irányban részben a járdára felállva utcától a Németvölgyi útig.

Vidéki utak

A személyautósoknak Hegyeshalomnál kifelé félóra a várakozás. A teherautósok kifelé Rábafüzesnél kettő, Hegyeshalomnál három órás várakozással számolhatnak.

Az autópályák és a főutak többnyire szárazak, néhol a szórás hatására vizesek. A mellékutakon jégborda és letaposott hó előfordulhat, ennek ellenére jól járhatók. Ködre kell számítani Baranya, Tolna és Győr-Moson-Sopron megye nagy részén, Somogyban Kaposvárnál, észak-Dunántúlon Kisbérnél, nyugaton Vasvárnál. Az Alföldön csak Szolnok, Baja és Solt térségében, Pest megyében pedig Dabasnál ködös az idő. A látótávolság 100 és 300 m között változik, az utak felülete csúszós, nyálkás, a lehűlés miatt lefagyásokra is számítani lehet.

A 3-as főúton, Miskolcon a 187-es km-nél útfelbontást kell kikerülni.

A 6-os főúton Pécsett a 197-es km-nél a külső sávot lezárták. Ugyancsak a 6-os főúton Szigetvárnál a 230-as és 231-es km között félpályás lezárás van érvényben.

A 47-es főúton az Algyői Tisza-hídon burkolathiba miatt vezettek be sebességkorlátozást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!