A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Már tesztelik az újabb kerékbilincseket

Vágólapra másolva!
Nehezebben leszerelhető kerékbilincsekkel igyekeznek elejét venni a kerékbilincs-lopásoknak a rendőrök és a közterület-felügyelők a belvárosban. Erről tegnap állapodott meg a fővárosi közterület-felügyelet igazgatója és az V. kerületi rendőrkapitányság vezetője.
Vágólapra másolva!

Tavaly több mint hatvan kerékbilincset loptak el a felügyelettől, zömmel az V. kerületből. A forgalomban lévő bilincseket ugyanis könnyű eltávolítani: aki akarja, leereszti a kereket, és egyszerűen lerúgja róla a bilincset. Emellett több olyan szakember is működik a városban, aki hívásra kijön a helyszínre, és néhány perc alatt, a hivatalos leszerelési díj feléért, azaz hét-nyolcezer forintért, kiszabadítja a kocsit. Mindezeket elkerülendő, a kerületbe már megérkeztek az első új konstrukciójú bilincsek, amelyeket egy hónapig tesztelnek majd - írja a Népszabadság.

Varsányi Péter, a felügyelet vezetője és Mészáros Péter alezredes megegyezett: a közterületesek eztán minden este komplett listát küldenek a kapitányságnak arról, hogy Belváros-Lipótvárosban pontosan hol, mely kocsikra szereltek bilincset tiltott parkolás miatt. A rendőrjárőrök azután az éjszakai órákban folyamatosan figyelik ezeket az autókat, megelőzve, és ha kell, megakadályozva a leszerelést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!