A nyertes feladata lesz a havonta jelentkező televíziós hírműsor szerkesztése, forgatása, adásra való előkészítése, emellett gondoskodnia kell műsorvezetőről, valamint állandó design-elemeket, főcímet, vége főcímet is ki kell találnia.
A pályázók részajánlatot tehetnek egyenként a két különálló katonai hírműsorra. A műsorkészítők március 11-ig adhatják be ajánlataikat. A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen az előző 3 évben készített katonai hírműsor vagy magazinműsor készítési referenciákkal, múlt évi forgalma meghaladja a 10 millió forintot, továbbá rendelkeznie kell olyan szakemberrel, akinek a műsorgyártás irányításához szükséges szakirányú végzettsége és minimum 3 éves szakmai gyakorlata van.
Az ajánlattevőnek csatolnia kell igazolását, hogy rendelkezik műsorsugárzásra vonatkozó előzetes engedéllyel, illetve szándéknyilatkozattal két különböző földi sugárzású kereskedelmi csatornán 17-20 óra között, amely értelmében garantált, hogy a két különálló hírműsor havonta egy-egy alkalommal adásba kerül.
Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a katonai hírműsorok belső felépítését tartalmazó elgondolását is.
Az adások keretében fel kell dolgozni a HM Kommunikációs Főigazgatósággal egyeztetett, a nyilvánosságnak szánt közlendőket: a honvédség szerkezetéről, katonai szervezeteiről, a honvédelemre való felkészülés eseményeiről, a NATO-tagságból származó együttműködési feladatokról, valamint az EU-csatlakozással kapcsolatos információszolgáltatásról.