Szombat este 18 óra körül Zalaegerszegen egy Opel Astra személygépkocsi forgalmi okok miatt a Balatoni út és a Stadion út kereszteződésében megállni kényszerült. Ekkor egy 25 éves fiatalember autójával szintén ehhez a kereszteződéshez ért. Kiszállt autójából, az Opelt megrúgta, és egy vascsővel fenyegetőzött, majd egy alkalommal az álló autó sofőrjét is megütötte. A férfit a helyszínre érkező rendőrjárőr fékezte meg.
Személyi sérülés nem történt, az Opelban mintegy 30-40 ezer forint anyagi kár keletkezett. A vascsövet a kiérkező rendőrök lefoglalták, az azzal fenyegető férfit pedig előállították a megyeszékhelyi rendőrkapitányságra. Ellene garázdaság vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.