A szövetség erejét az is növelni fogja, hogy volt miniszterek, mint például Martonyi János, Mikola István és Matolcsy György, valamint a polgári körökből mintegy 800-an léptek be a szervezetbe - mondta Orbán, aki úgy vélte, jó esély van arra, hogy a Szövetség Magyarország legerősebb, közéleti szervezetévé váljon. A Fidesz elnökének becslése szerint egy év múlva a szövetségnek, illetve az azzal szerződéses viszonyban lévő szervezeteknek összesen százezer fölött lesz taglétszámuk.
Orbán visszautasította azon vélekedéseket, hogy az alapszabály-változtatás nyomán az elnöki tisztség diktatórikus jellegű, centralizált lenne. Rámutatott arra, hogy Nyugat-Európában sikeres pártok élén elfogadott vezetők állnak, akiknek erejük nem abból fakad, mi van pártjuk alapszabályában. Legfontosabb változásnak az alapszabályban a tagozatok létrehozását nevezte, amely alapján - mint mondta - az emberek közvetlenül jeleníthetik meg problémáikat a szövetség politikájában. Kiemelte, hogy a tagozatvezetők tagjai lesznek az elnökségnek, így lesz súlyuk a döntéshozatalokban.
Szükség van az MDF-fel való együttműködésre - jelentette ki Orbán a Fidesz pártközi kapcsolataival összefüggésben, és emlékeztetett arra, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke részt vett a szombati kongresszuson. A szövetség nincs intézményes kapcsolatban a MIÉP-pel - mondta Orbán Viktor, aki hozzátette: úgy látja, hogy a MIÉP saját sorainak rendezésével van elfoglalva, ezért nem időszerű számára pártközi kapcsolatokon gondolkodni. A párttá alakuló Jobbikról szólva kijelentette: "bátorító szeretettel nézi, amit csinálnak", de sok mindenben nem ért egyet velük. Orbán Viktor szerint a szövetségen belül nem kell egy egységes stílusnak lennie, éppúgy lehetnek tagjai között radikálisok és mérsékeltek is, mivel a nemzeti jobboldalnak éppen sokszínűségében van az ereje.