Vizsgálóbizottság felállításra nyújtott be javaslatot az MDF frakciója az óvoda- és iskolabezárások okainak kiderítésére. A bizottság az 1993. január 1-je óta bekövetkezett óvoda- és iskolabezárások körülményeit vizsgálná, megbízatása 2004. április 30-ig tartana. Az elképzelések szerint a testület nem a szokásos nyolc, hanem tizenkét tagból állna.
A vizsgálóbizottságra az MDF-esek szerint azért van szükség, mert át kell tekinteni, hogy indolkolt volt-e az utóbbi tíz évben ennyi iskolát és óvodát bezárni. A kezdeményezők szerint több esetben is rövidtávú haszonszerzés állt csupán az intézmények megszüntetésének hátterében. A gyereklétszám fogyása helyett a fenntartók nyereségvágya lehetett sok bezárás óta, vélik a kezdeményezők. A testület vizsgálná azt is, hogy szükséges-e az iskoláknak szánt költségvetési támogatás megváltoztatása.
A javaslathoz száz támogató képviselő aláírását mellékeltek. A házszabály szerint, ha a képviselők egyötöde (78 fő) indítványára vizsgálóbizottságot kell létrehozni. Ebben a ciklusban ez a kilencedik kezdeményezés vizsgálóbizottság létrehozására: közülük kettő (Medgyessy Péter ügynöki múltját, valamint a jelenlegi és egykori kormánytagok esetleges állambiztonsági szerepét vizsgáló bizottság) befejezte a működését, jelenleg pedig három testület működik: a légtérsértési, adatmásolásos, valamint a Postabank konszolidációját vizsgáló bizottság.