"Úgy el vagyunk szomorodva. Bármit megtennénk, hogy legyen itt vendég" - mondja Teri néni, az agárdi strand egyik büfétulajdonosa. Az idős asszony szerint régebben az iskola után már jöttek is a fiatalok a Velencei-tóhoz nyaralni, az utóbbi években azonban alig lézeng néhány vendég az agárdi strandon, amely egyébként a tó egyik legszebb, legnagyobb és legjobban felszerelt fürdőhelye. "Pár éve a popstrandon annyi ember volt még, hogy éjfélig nyitva kellett tartanunk. Most már a fiatalok se jönnek" - panaszkodik Teri néni.
"Ez a strand siralmas, pedig nem nézett ki ilyen szépen még soha" - mondja az idős asszony, aki 1986, a büféépületek építése óta a strandon árul családjával. Több bódét is üzemeltetnek Agárdon, de csak kényszerből. Mint mondja, az elmúlt években általában kiadták a bódékat, idén azonban már lemondták a bérlők a pecsenyesütők üzemeltetését, mert - mint Teri néni mondja - "nincs meg belőle a pénzük".
Ez nem is csoda, hiszen a strandon - annak ellenére, hogy főszezon van, a levegő 34, a víz pedig 25 fokos - alig 30 ember lézeng a strandon délelőtt fél tizenkettőkor. Ferenc Péter, a strand idegenforgalmi részlegvezetője szerint az emberek régebben már június 10. körül megmozdultak, akkor kezdtek megtelni a kempingek és a kiadó szobák. "Tíz évvel ezelőtt még ki kellett tenni minden kempingre a megtelt táblát már júniusban, annyi vendég érkezett" - mondja Ferenc.
Most azonban sokkal rosszabb helyzet. A vendégek száma évek óta nem nő. "A pünkösdi hosszú hétvége nagyon jó négy nap volt. Az utána lévő héten is jó forgalom volt még, sok volt a vendég" - vázolja az idei helyzetet az idegenforgalmi vezető. Azóta viszont semmi, alig jönnek nyaralók a Velencei-tóhoz.
Eltűntek ráadásul a külföldiek is. Ferenc szerint régebben rengeteg külföldi turista jött a Velencei-tóhoz nyaralni. Most azonban a vendégek 80-90 százaléka magyar. Ezt Teri néni is bizonyítja: "Itt idén még egy ember se németül, se latinul, se oroszul, se semmiféle nyelven nem kért semmit".
Ferenc szerint a problémának országos okai vannak. Mint mondja: "elsősorban az árusok mentalitásával vannak problémák. A Balaton és a Velencei-tó drágább, mint a külföldi, tengerparti üdülőhelyek". A strand büféárai változóak: néhol 200 forintot is elkérnek egy pohár ásványvízért, de van olyan pecsenyesütő is, ahol egy üveges sör is alig kerül többe. A tipikus strandebéd nem kifizethetetlen: 10 deka heck 200 forint, és egy másfélszer ekkora darabbal már egészen jól lehet lakni.
"A magyarországi nyaralás még a nyugatiaknak is drága, és ez kihat a forgalomra. A szállás is drága, ennél még északon vagy Spanyolországban is olcsóbban jönnek ki a nyugati turisták" - vélekedik Ferenc.
A strand önkormányzati tulajdonban van, Ferencék csak üzemeltetik az intézményt. A bérleti díj egy évre 10-15 millió forint, amit a belépők árából és a büféépületek kiadásából szedik be. Ferenc szerint, bár nem alacsony a területhasználati díj, azért nem is kifizethetetlen. Egy négyzetméter egy évre 4000 forintba kerül, a kinti területek és teraszok pedig 2-3000 ezer forintba. Szerinte ez a pénz egy jobb napon visszajön, a büfések mégsem hajlandók csökkenteni az árakat.
Ferenc szerint nehéz más magyarázatot elképzelni, mint hogy a magas árak riasztják el a nyaralókat. "A vízzel nem lehet baj, mert idén még mindig kiváló minősítést kapott" - mondja. Programok is vannak rendszeresen a strandon: idén is tartanak országos, illetve helyi röplabda-, kézilabda- és focibajnokságot is a strandon. A rossz szezonok, a kevés vendég ellenére ráadásul Ferenc szerint az elmúlt években nyereséges volt a strand. Ennek persze az egyik oka az, hogy még mindig Agárd az egyik legkedveltebb nyaralóhely a tónál. Ennek ellenére Ferenc nem felhőtlenül boldog: "Meg kéne fogni a vendégeket" - mondja.
"Olyan idegesítő, hogy nincs vendég, hogy azt ne tudja meg senki. Június elseje óta vagyunk nyitva, de vendég egyáltalán nincs. Kérdezik tőlem, hogy mi van, Teri néni, én meg mondom nekik, hogy hát én nem tudom. Tegnap tízezer forint is alig jött össze" - panaszkodik. A rossz forgalom pedig látszik az egész strandon. Minden második büfé zárva van, némelyiken látszik, hogy már évek óta nem használják. Teri néni szerint a legtöbb zárva lévő bódét elhagyták tulajdonosaik: "Sok bérlő tönkrement. Nem jönnek ki évek óta. A húszból nem vagyunk nyitva kilencen sem".
A büfék nagyjából ugyanazt kínálják, így nem csoda, hogy sok tönkrement közülük. Ezzel Teri néni is egyetért: "A bódékat a sárszentmihályi gazdaság építette 1986-ban. A tanács mindenkitől megkérdezte, hogy mit akar árulni, és az alapján adtak engedélyeket tejivóra, lángossütőre, büfére. A mi büfénk eredetileg vattacukrosnak épült, később építettük át. Mikor viszont jött ez a rendszerváltás, mindenki arra kapott passzust, amit árulni akart. Nem jó, hogy csak pecsenyesütők vannak" - mondja.
Azt azonban az idős asszony is csak találgatja, hogy miért hiányoznak a vendégek. "Nem tudom, hogy nem a nagy kulturáltsággal rontottunk-e el mindent. A büfék megnyitásakor, 1986-ban még az összes hely talponálló volt. Akkor mégis ettek-ittak az emberek. Most, hogy minden büfénél le lehet ülni, hát odajönnek és falatozgatnak hosszú ideig, és senki nem állítja fel őket" - magyarázza. Ugyanakkor azt mondja, hogy a rossz forgalmban legalább ekkora része lehet, hogy busz- és a vonatjegy, illetve a benzin is drága.
Nem csak az agárdiak panaszkodnak. A helyi halárus szerint - aki tengeri halat szállít a tó környékén működő büféknek - nem jobb a helyzet Velencén, a tó másik jelentős településén sem. Szintén kevés a vendég és a nyaraló a tó északi partján is. Egy üdülőhelyek kiadásával foglalkozó vállalkozó például arra panaszkodott, hogy idén még csak három házat tudott kiadni, pedig tavaly hetvenet foglaltak le.
"Nem arról van szó, hogy ne tudnánk meginni egy tejeskávét sem, de ennyi pénzből nem tudunk megélni egész évben" - mondja Teri néni. Ezért az idős asszony családjával üzemeltet egy vendéglőt Gárdonyban is. Nem a tóparton, hanem a település szívében. a gárdonyi vendéglőben van is mindig vendég, mert oda törzsközönség jár. "Oda a Terike miatt jönnek, beugranak minden reggel egy felesre."
Sáling Gergő
Fotó: Barakonyi Szabolcs