Folytatja tevékenységét Tulok István, a vérvételes rákszűrés feltalálója. Az ÁNTSZ múlt heti döntésével megtiltotta Tulok laboratóriumának, hogy diagnózist állapítson meg, és a szakember ezt el is fogadta, a tevékenységét azonban folytatja, és most olyan szakorvosokat keres, akik hajlandóak együttműködni velük, irányítani egy-egy beteg további kivizsgálását, illetve értelmezni a betegnek a vérvételes rákszűrés leleteit - írja a Népszabadság.
Azt a feltaláló is elismeri, hogy kevés a módszer tudományos bizonyításához az, hogy a tavaly november óta szűrt 1300 emberből csupán 15-20-tól érkezett olyan visszajelzés, amellyel igazolható az eljárás.
Szakemberek, például Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója úgy véli, hogy a Tulokék alkalmazta tumormarkeres vizsgálatot már régebb óta használják a diagnosztikában, ám arra nem alkalmas, hogy kimutassák, melyik szervben indult meg kóros elváltozás. Bodó István patológusprofesszor szerint a tumormarkerek vizsgálata 15-20 százalékban pontatlan, ezért nem fogadták el szűrőmódszerként például az Egyesült Államokban.
Tulok azonban kitart amellett, hogy a módszerrel képes a rosszindulatú folyamatok korai felismerésére ott is, ahová a hagyományos vizsgálatok nem jutnak el vagy ahol nem jeleznek. A szakember szerint a 15-20 százalékos hibalehetőség valójában 80 százalékos pontosságot jelent - írja a Népszabadság.