A pályázatok leadási határideje március 7-e lesz, eredményt egy hétre rá hirdetnek. A pályázatra és a díjazásra összesen öt-hatmillió forintot szán a párt. A beérkezett pályaművek képezik majd az alapját annak a tanulmánytervnek, amelynek elkészülte után ingatlanfejlesztési cégeknek írnak ki pályázatot a székház megépítésére. Az MSZP tizenöt évre venné tartós bérletbe, évi 80-100 millió forintért az épületet - nyilatkozta a Népszabadságnak Tóbiás József pártigazgató.
A pályázatokat elbíráló zsűri a műegyetem oktatóiból áll majd össze, de az építészmérnök végzettségű Baráth Etele szocialista képviselő is részt vesz az elbírálásban.
A lap szerint a pályázat késve indul, mivel már májusban tervezték kiírását. A párt elnöoksége az év elején döntött úgy, hogy a nyomasztó emlékű és korszerűtlen Köztársaság téri székházból ki kell költözniük a következő választásokig. A pártvezetés több épületet is megnézett, de egyik sem volt alkalmas székház céljára.
A tervek szerint 2005 végére vehetik birtokukba új székházukat a szocialisták, és ugyan még nem tudni, hogy hol lesz az épület, de a Népszabadság információi szerint főleg VI., VII. és XIII. kerületi telkek iránt érdeklődik a pártvezetés.