Mosakodást ajánlanak az AIDS ellen

Vágólapra másolva!
Kevesebbet tudnak ma az AIDS-ről a középiskolás diákok és a pedagógusok, mint 15 évvel ezelőtt - ez derült ki a jászberényi ÁNTSZ által végzett felmérésből. Míg korábban minden pedagógus a gumi óvszer használatát javasolta diákjainak az AIDS elleni védekezés egyetlen hatékony módjaként, most a tanárok 12, a szülők 16, a diákoknak pedig 27 százaléka szerint a gyakori mosakodás megvéd az AIDS-től.
Vágólapra másolva!
Az óvszerre koncentrál az új AIDS-megelőzés/itthon/20031201azovszerre.htmlNégy éve áll az AIDS-megelőzés Magyarországon/itthon/20030917negy.htmlLinkek az AIDS-rőlhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/001/679/

A pedagógusok és a középiskolás diákok is kevesebbet tudnak ma az AIDS-ről, mint tizenöt évvel ezelőtt - derül ki a jászberényi városi ÁNTSZ által készített, az 1989-es, az 1997-es és a 2003-as felméréseket összehasonlító elemzésből, melyet a Magyar Hírlap közöl. A helyi ÁNTSZ a lehangoló eredmények hatására hosszú távú felvilágosító programot dolgozott ki.

A legújabb felmérés szerint 13 százalék azoknak a pedagógusoknak az aránya, akik szerint az AIDS cseppfertőzéssel is terjed, míg korábban ezt senki nem gondolta így. A diákok csaknem fele, a pedagógusok ötöde pedig azt hiszi, akár a strandon is meg lehet fertőződni, ha szennyezett a víz. Néhány évvel ezelőtt minden pedagógus a gumi óvszer használatát javasolta volna diákjainak az AIDS elleni védekezés egyetlen hatékony módjaként, addig a mostani felmérésen erre a kérdésre sem tudott mindenki jól válaszolni. A tanárok 12, a szülők 16, a diákoknak pedig 27 százaléka szerint nem a kondom, hanem inkább a "higiénés szabályok betartása", a gyakori mosakodás, fertőtlenítés véd meg az AIDS-től.

A jászberényi csak egy helyi eredmény, egyáltalán nem tekinthető reprezentatívnak - mondta a Magyar Hírlapnak Simon Tamás, a SOTE közegészségügyi tanszékének professzora. Ugyanakkor Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS Bizottság titkárának tapasztalatai szerint a jászberényi adatok országosan is jellemzők. Elmondta, hogy a Sziget Fesztiválon készített felmérések alkalmanként igencsak megdöbbentő válaszai is hasonló tendenciát mutatnak. Az utóbbi években lényegében leállt az egységes iskolai felvilágosítás, sokan az alapvető ismeretekkel sincsenek tisztában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!