Kigyulladt egy hétvégi ház Helvécián, a tűzben négy ember megsérült vasárnapra virradó éjjel. Kozák Tibor főtanácsos, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy nem zárható ki a szándékos gyújtogatás lehetősége sem.
Az 5x4 méteres épületben azt követően csaptak fel a lángok, hogy az öttagú társaság egyik tagja, akivel a többiek összeszólalkoztak, eltávozott. Kozák Tibor szerint a házban maradt négy személy, három férfi és egy nő közül ketten súlyos, ketten könnyebb égési sérüléseket szenvedtek.
A társaság gyújtogatással gyanúsítható tagja tagadta, hogy köze lett volna a tűzhöz, és azt mondta a rendőröknek, hogy egy másik ember gyújtogatott. Az illetőt a rendőrség még keresi.
"A vizsgálat jelenleg is tart, a tűzvizsgálók egyelőre nem találtak olyan jeleket, amelyek egyértelműen bizonyítanák, hogy szándékos gyújtogatás történt" - közölte Marsa Ödön, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem ügyeletese. Mint elmondta, két személy szenvedett égési sérülést, két embert pedig füstmérgezés gyanúja miatt megfigyelésre szállítottak be a kecskeméti kórházba.