A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Kormánybírálatra készül az SZDSZ alapítványa

Vágólapra másolva!
A Medgyessy-kormányt értékelő tanulmányokra kér fel szakértőket az SZDSZ által alapított alapítvány. Az erről döntő kuratóriumi ülés jegyzőkönyve szerint Kuncze Gábor pártelnök kritikus írásokra számít, amelyeket szerinte érdemes lenni kiadni, mert egy ilyen kötet "izgalmas lehet" a sajtó és a közvélemény számára. Több kurátor ugyanakkor aggályoskodott, így egyelőre csak a tanulmányok készülnek el, a kiadásról később döntenek.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ által alapított Szabó Miklós Szabadelvű Alapítvány legutóbbi, május 18-i ülésén foglalkozott egy kormányértékelő kiadvány készítésével. Az ülés jegyzőkönyve szerint az erről szóló javaslatot az alapítvány elnöke, az SZDSZ elnöki posztját is betöltő Kuncze Gábor terjesztette a kuratórium elé. A javaslat szerint a kötet "A Medgyessy-kormány két éve - liberális szemszögből" címet viselné.

Az alapítvány honlapján hozzáférhető jegyzőkönyv szerint több kurátor is aggályokat fogalmazott meg a tervezett kiadvánnyal kapcsolatban. Tardos Márton kurátor például azt mondta, figyelemmel kell lenni arra, hogy egy ilyen típusú értékelésnek a jelenlegi gazdasági helyzetben milyen "végkövetkeztetései lesznek". Hozzátette, fontosnak tartja, hogy a készülő tanulmányok rávilágítsanak a "posztkommunista világban megjelenő problémákra".

Kuncze arról beszélt, hogy "liberális szemszögből számos kritika" fogalmazódhat meg, "így ez feltehetőleg egy kritikus kötet lesz" - derül ki a jegyzőkönyvből. A pártelnök megjegyezte viszont azt is, hogy az esszékötet "izgalmas lehet" a sajtó és a közvélemény számára, ami az alapítványnak is jól jöhet.

Sándor Klára kurátor viszont két problémára is figyelmeztetett. Szerinte a kötet hivatkozási alapot adhat majd az ellenzéknek a kormány elleni támadásokhoz, viszont ha nem lesz elég kritikus, akkor a tanulmányok szerzőit és a kuratóriumot éri majd bírálat.

Kuncze javaslatára végül abban maradtak, hogy az alapítvány először felkéri a szakértőket a tanulmányok, esszék megírására, és majd csak utána dönt a kuratórium arról, hogy kiadják-e a kötetet. Török Gusztáv Andor kurátor még megjegyezte, hogy szerinte a címből az "első két éve" részt ki kellene hagyni, majd a kuratórium egyhangúan határozott arról, hogy az ügyvezetőt bízzák meg a szakértők felkérésére.

Az alapítvány ügyvezetője, Tóth Csaba az [origo]-nak elmondta, egyelőre a tanulmányírók kiválasztása folyik, neveket azonban nem kívánt elárulni. Közlése szerint a kuratórium május 18-a óta nem ülésezett, és várhatóan csak nyár közepén tartanak újabb megbeszélést. Tóth annyit elmondott, hogy ha végül is úgy döntenek, hogy egy kötetben kiadják a tanulmányokat, arra akkor is legfeljebb augusztusban vagy kora ősszel kerülhet sor.

A Szabó Miklós Szabadelvű Alapítvány azután jött létre, hogy tavaly év végén törvény született, amelynek értelmében minden frakcióval rendelkező párt alapítványt hozhat létre, amelyet költségvetési támogatással működtethet. A jogszabály szerint a pártok a "politikai kultúra fejlesztése érdekében tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenységük elősegítésére" hozhatnak létre alapítványokat. A törvényjavaslatot mind a négy párt támogatta, és az SZDSZ-hez hasonlóan ők is létrehozták már saját alapítványukat.

Pethő András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!