"A vám- és pénzügyőrség munkatársai jogszerűen jártak el az olajügyekben, és semmilyen hivatali kötelezettségszegést nem követtek el" - mondta Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) vezetője.
Pallag László kisgazdapárti országgyűlési képviselő korábban a békési olajszőkítési ügyekkel kapcsolatban azt mondta: többször is értesítette erről a VPOP-t, de nem érkezett válasz.
Tibori István, a Vám- és Pénzügyőrség Békés megyei Nyomozó Hivatalának helyettes vezetője az elmúlt hetekben reflektorfénybe került, a megyét érintő visszaélésekkel kapcsolatban azt mondta: Karancsi Tibortól, a szeghalmi rendőrkapitányság volt századosától számos esetben kaptak be-, illetve feljelentést olajügyekben, amelyek jelentős része igaznak bizonyult, és ezek alapján a vámnyomozók több olajügyet is felderítettek.
Arnold azt mondta: a vámhatóság 1992-től napjainkig olajügyekben lefolytatott tényfeltáró vizsgálatai során 902 büntetőügyet tekintett át, amelynek elkövetési értéke meghaladta a 93 milliárd forintot. Hozzátette: olajtermékek csak legális úton érkezhettek az országba 1992-től 1996-ig, a nagy olajügyek lezártáig, mintegy 160 milliárd forint vámértékben, ami után csaknem 250 milliárd forint vámterhet vetett ki a vámhatóság. Ezért a parancsnok erős túlzásnak nevezte a médiában korábban napvilágot látott 10 ezer milliárd forintos összeget, amivel az olajimportőrök állítólag megkárosították a költségvetést.
"A VPOP szigora ellenére 1990 és 1993 között az olajimport körüli visszaéléseket nem sikerült csökkenteni" - mondta Arnold Mihály. Az azonnali vámfizetési rendet ugyan 1992-ben bevezették, és a jogszabály lehetővé tette, hogy az importőrök 15 napot kapjanak a vámteher kifizetésére. Arnold szerint ez a rendelkezés hiba volt. Hozzátette: a VPOP többször felhívta erre a jogalkotók figyelmét. Az importőr ugyanis a termék értékesítése után gyakran eltűnt a hatóság látókőréből, amikorra a vámfizetési kötelezettségnek eleget kellett volna tennie.
Lux Gyula, a VPOP nyomozati és szabálysértési főosztályvezetője azt mondta: az 1992-től napjainkig kőolajtermékekkel elkövetett és a VPOP által felderített 902 büntetőügy közül 73 bírói döntéssel, 154 ügyészi ítélettel, míg 56 vádemelési javaslattal zárult. Mintegy négyszáz esetben megszüntették a nyomozást, jelenleg folyamatban van 71 ügy. A legtöbb büntetőügy, 171 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt. Ezt követi Bács-Kiskun 138 és Csongrád megye 84 esettel.
(MTI)
Ajánló:
Az [*****] összeállítása