1997. november 27-én kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon Tocsik Márta és nyolc társa büntetőügyének elsőfokú tárgyalása.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. külső szakértőt, Tocsik Márta jogásznőt bízta meg azzal, hogy a belterületi földekért az önkormányzatoknak járó részesedés nagyságát lealkudja. Azt is kikötötték, hogy csak a munka eredményességétől függ, kötnek-e írásos szerződést Tocsikkal. A jogásznő a nyereség 10 százalékát kérte sikerdíjként.
Mindmáig kérdéses, voltaképpen ki ajánlotta be Tocsik Mártát az ÁPV Rt-nél, és ki adta ki az utasítást, hogy a jogásznő szerződés nélkül, mielőbb lásson munkához.
Tocsik annak ellenére kérte a 10 százalékos sikerdíjat, hogy a bíróság előtt elismerte: nem volt hasonló ügyekben tapasztalata, megfelelő technikai eszközök nem voltak a birtokában, és cége rajta kívül mindössze egy titkárnőből állt. A bíróság azonban megállapította: Tocsik és Liszkai Péter, az ÁPV Rt. volt vezető jogásza, aki az igazgatótanács tagjainak a figyelmébe ajánlotta Tocsikot. Döntését arra alapozta, hogy Tocsik csak cége szervezőkészségét, és nem a szakmai apparátusát ajánlotta fel az ÁPV Rt-nek.
A sikerdíj összegét - ami végül 804 millió forint lett - a bíróság nem találta magasnak, mivel az ÁPV Rt. legalább 10 milliárd forintot takarított meg azzal, hogy megállapodott az önkormányzatokkal.
A szerződés létrejötte után Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő, a párt egykori pénztárnoka, majd nem sokkal később Budai György szabaddemokratákkal kapcsolatban álló üzletember találkozott Tocsikkal. Mindketten felszólították a jogásznőt, kössön cégükkel fiktív szerződést, és a nyereség egy jelentős hányadát adja át nekik minden ellenszolgáltatás nélkül, különben elintézik, hogy az ÁPV Rt. bontsa fel a szerződést Tocsikkal.. Azt mondták: a pénzt az MSZP-nek, illetve az SZDSZ-nek továbbítják. A jogásznő a pénzt átutalta.
1999. február 8-án első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság bűncselekmény hiányában felmentette a csalás bűntettének és az okirathamisítás vétségének vádja alól Tocsik Mártát és Liszkai Pétert, továbbá az rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori vezetőjét: Szokai Imre elnököt, Bessenyei Zoltán és Spanyol József igazgatósági tagokat, illetőleg Lascsik Attila vezérigazgatót. Ugyanakkor a bíróság befolyással való üzérkedés miatt bűnösnek mondta ki Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, a párt egykori pénztárnokát, valamint Budai György szabaddemokratákkal kapcsolatban álló üzletembert. Őket tíz, illetve hat havi letöltendő fogházbüntetésre, ötmillió forint pénzbüntetésre és 2 év közügyektől való eltiltásra, míg Vitos Zoltán vállalkozót 500 ezer forint pénzbüntetésre és hat hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte.
Szerdára ismét beidézte a bíróság Boldvait, aki azt állítja: terhelő bizonyítékai vannak Tocsikról. Tocsik távoztában azt mondta ügyvédjének: ha Boldvai terhelőt mond rá nézve, ő is "kinyitja a száját".
Kapcsándi Dóra
Korábban:
(2000. március 28.)