A rendőrség két napja helyezte előzetes letartóztatásba a Suzuki Rt. három vezetőjét. Azzal gyanúsítják őket, hogy a cég használt gépjárműveinek értékesítéséből befolyó pénz egy részét elsikkasztották. A rendőrségi eljárás még folyik, de a vállalat már lezárta a belső vizsgálatot. A cég által kiadott közlemény azonban inkább a hatósági eljárás kritizálásával foglalkozik, mint vizsgálatuk részletes eredményével. Azt azonban kijelentették: a cég könyvelésében nem találtak veszteséget.
A vállalat azt kifogásolja, hogy a hatóságok a társaságnál történt állítólagos szabálytalanságokra hivatkozva kezdték meg és folytatják a vizsgálatot, ám erről hivatalosan a mai napig nem tájékoztatták a Magyar Suzuki Rt.-t. A társaság túlzónak és méltánytalannak tartja a rendőrség eljárását és módszerét.
A Suzuki Rt. vezetése kijelentete: a három évnél idősebb vagy 100 000 kilométernél többet futott vállalati gépkocsikat szigorúan szabályozott feltételek mellett ajánlotta fel dolgozóinak megvételre a társaság.Ennek ellenére azonnali hatállyal megszüntették a használt gépkocsik kedvezményes értékesítését.
(MTI)
Ajánló: