Bárándy György, a Minnelli-koncert egyik szervezőjének, Bóna Ágnesnek az ügyvédje az [origo]-nak azt mondta: egyelőre nem tudni pontosan, mikor tudják megkezdeni visszafizetni a Minnelli-koncertre váltott jegyek árát. A múlt hét pénteken Bárándy védence vallomása alapján azt mondta: ezen a héten fizetnek, ám elképzelhető, hogy néhány napot csúsznak és a jövő héttől váltják vissza a jegyeket.
Az ügyvéd a Blikk-nek úgy nyilatkozott: a pénz egy része rendelkezésre áll, a hiányzó összeg átutalására viszont még várni kell. Az [origo] kérdésére azonban azt mondta Bárándy: nem tudja pontosan, mekkora összeg áll rendelkezésre.
A csalással gyanúsított szervező védője kitart amellett, hogy nem történt bűncselekmény. Mint mondta: a rendőrség is azt állítja, hogy legfeljebb 3 kérdéses napról van szó. "A szervezők ugyanis már 7-én tudták, hogy Minnelli nem jön Magyarországra, a kérdés csak az, kihasználtak-e minden lehetőséget, hogy tájékoztassák erről a közvéleményt" - mondta Bárándy György, hozzátéve: összesen 6 feljelentés érkezett a kérdéses három napon a szervezők ellen.
A július 10-ére meghirdetett koncerten Liza Minnelli helyett Bonnie Tyler lépett fel. A csalódott jegytulajdonosok egy része megpróbálta visszaváltani jegyét, de erre nem volt lehetőség, így mintegy 70-en feljelentést tettek.