A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Milliós bírság az idősek elbocsátásáért

Vágólapra másolva!
Sok példa utal arra, hogy nyugdíj előtt néhány évvel szinte lehetetlen munkát találni. Számos cégtől leépítésre hivatkozva küldik el az idősebbeket, majd fiatalokat vesznek fel. Az életkor szerinti diszkriminációt azonban akár hatmillió forinttal is büntethetik - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Sok ötven fölötti példája utal arra, hogy a nyugdíj előtt néhány évvel szinte reménytelen munkához jutni - írja a Népszabadság. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, Demeter Judit tapasztalatai szerint az életkor szerinti diszkriminációt a legnehezebb bizonyítani. A hivatalhoz eddig kétszáznál is többen tettek bejelentést. A legkirívóbb példákat a multinacionális cégek produkálták, gyakori, hogy létszámleépítésre hivatkozva küldik el az ötven év körüli nőket, hogy a helyükre fiatalokat vehessenek föl.

A bejelentéseket a hatóság vizsgálja. A panaszt tevőt nem tudják visszahelyezni az állásába, erre a bíróságnak van lehetősége. Visszatartó hatása annak lehet, hogy nyilvánosságra hozzák az elmarasztaló határozatot, és 50 ezertől hatmillió forintig terjedő pénzbírságot szabhatnak ki - írja a Népszabadság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!