Kezdődik a magyar érettségi

Vágólapra másolva!
Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a kétszintű érettségi a középiskolákban. Összesen több mint kilencvenezer diák vizsgázik, jelentős többségük középszintű érettségit tesz, de lesznek, akik a felvételit helyettesítő emelt szintű érettségit teszik le.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel a magyar írásbeli vizsgákkal kezdődnek a gimnáziumokban a kétszintű érettségi vizsgák (a szakközépiskolákban már a múlt héten is voltak vizsgák), emelt szinten 3326-an, középszinten 87 500-an adnak számot négy év alatt szerzett tudásukról - közölte az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője.

Pósfai Péter szerint a diákoknak idén teljesen új típusú feladatokat kell megoldaniuk a vizsgákon. A tételeket ezért ma reggel nem olvassák be a televízióban és a rádióban, csak késő este a Magyar Televízióban ismertetik a feladatokat, illetve a tárca honlapján teszik közzé a vizsgát követő napon reggel 8 órától.

Az eddig megszokotthoz képest nem csak fogalmazás lesz a két részből álló vizsgán, hanem szövegértési feladatok is. Utóbbira 60 perc áll rendelkezésre, ezt követően kell a diákoknak megírniuk a fogalmazást. Itt három feladat - műelemzés, összehasonlító elemzés, érvelő fogalmazás - közül egyet kell kiválasztani, amelynek megoldására 180 perc áll rendelkezésre. A "munkafüzet jellegű" tételsor tartalmazza azokat a szövegeket és szövegrészleteket is, amelyekre a feladatok vonatkoznak. Emelt szinten ugyancsak 240 perc áll rendelkezésre a feladatok megoldására, helyesírási szótárt ezen a vizsgán is lehet használni.

A diákok a vizsgára az előző évektől eltérően nem vihetnek be irodalmi szöveggyűjteményt, ugyanakkor helyesírási szótárt lehet használni, amit a vizsgáztató intézménynek kell biztosítani.

Magyarból lesz szóbeli vizsga is, de az értékelés során nem kapnak külön-külön jegyet a diákok a két fajta vizsgára, hanem teljesítményüket százalékosan összesítik. Ahhoz, hogy valaki ne bukjon meg mind írásbelin, mind szóbelin legalább 10-10 százalékos teljesítményt kell nyújtania.

Az érettségik kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódnak.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!